Az egyik Michael Chandler volt, aki szegény Tony Ferguson-t KOzta, a másik pedig Charles Oliveira, a 200 grammos súlytévesztése miatt az bajnoki övet elvesztő könnyűsúlyú bajnok, miután szubolta Justin Gaethje-t.
Conor egy azóta már kitörölt tweet-jében azt írta, hogy bár szeretne a brazillal bunyózni, nagyon élvezi, hogy most úgy néz ki, mint egy hűtőszekrény, ezért nem biztos, hogy szeretne könnyűsúlyba befogyasztani.
Chandler viszont direkt váltósúlyban ajánlotta fel a mérkőzést McGregornak, és jól is tette, mert az írnek tetszett ez az ötlet is. Tweetben válaszolt a kihívásra – ezt azóta szintén kitörölte, ha valaki tudja, ennek mi értelme van, felvilágosíthatna, köszönjük! –, mondván, hogy örült a váltósúlyú ajánlatnak, és a mai performansz után jó esélyt lát arra, hogy tényleg összejöjjön valamikor a meccs közte és Chandler között.

Tweetjében Conor azt írta, el kell gondolkodnia azon, ki ellen tér vissza.
Az ír tavaly júliusban szerezett horrorisztikus bokatörést a Dustin Poirier elleni trilógiája során, és várhatóan még idén visszatér a ketrecbe.
A UFC-től lehet, hogy McGregor azonnali címmeccset kapna, hiszen pénz beszél, kutya ugat, de mérlegelnie kell a váltósúlyú kényelem és a kicsit melósabb, de jövedelmezőbb könnyűsúlyú bajnoki címmeccs között.
Amint döntött, természetesen azonnal lehozzuk majd nektek.
Szólj hozzá