Breaking: hivatalos a Poirier vs McGregor mérkőzés!
MMA

Breaking: hivatalos a Poirier vs McGregor mérkőzés!


Ma hivatalos lett a Conor McGregor vs. Dustin Poirier párharc harmadik felvonása. Ariel Helwani, az ESPN újságírója írta meg, hogy július 10-én csapnak össze a könnyűsúlyú atléták, "A Gyémánt" most írta alá a meccs szerződését, ami azt is jelenti egyben, hogy nemet mondott a Charles Oliveira elleni címmeccs lehetőségére, és inkább az írt választotta.

A párharcra tehát a UFC 264-en kerül sor, Conor már hetekkel ezelőtt rávéste a nevét a papírra. A két harcos idén januárban mérkőzött, a találkozón Conor életében először lett TKO-zva, miután Dustin szétrúgta a lábát. Conor azonnali visszavágót kért, és megígérte, hogy kivédi majd a lábrúgásokat, és akkor nem lesz probléma.

Ahogy azt korábban jeleztük nektek, várható volt, hogy a héten bejelentik a bunyót, és ez meg is történt.

A trilógia ismét könnyűsúlyban lesz, öt menetesre tervezik, a helyszín egyelőre nincs még meg.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá