A 2006-ban a UFC-be első magyarként bekerülő, és ezzel sporttörténelmet író Wellisch Krisztiánról több cikket is megosztottunk a napokban az olvasóinkkal. Kiderült, hogy neki köszönhető az első magyar pontozásos győzelem, és az első magyar submission győzelem is Dana White-éknál – kár, hogy ez csak most tudatosult mindenkiben, de végül is, jobb később, mint soha.
A "felfedezésnek" hála igazi öröm volt visszanézni Krisz sikereit a UFC-ben, igazán eufórikus állapotba lehet kerülni például, ha megnézzük a submissionös győzelmét.
A 2009-ben visszavonult magyar-amerikai MMA legenda nemrég egy nagy meglepetéssel, egy szívmelengető videóval örvendeztetett meg minket, magyarokat. Krisz a régi edzője és jó barátja, Javier Mendez, az AKA tulajdonosa oldalán jelentkezett be a YouTube-on, sokan most hallhatták őt először magyarul megszólalni.
Krisztián magyarul mutatkozott be a nézőknek, elmondta, hogy visszajött ugyanoda, ahol az egész MMA-karrierje kezdődött, majd angolul bemutatta Mendezt (azért angolul, mert amerikai közönségnek is gyárt videókat) a magyar közönségnek.
Javier Mendez edzette többek között a minden idők legjobb MMA mérlegével (29-0) rendelkező Khabib Nurmagomedovot, a nehézsúlyú legendát, Cain Velasquezt és a dupla súlycsoportos bajnoki címet elérő Daniel Cormiert is.
Javier is elmondta, amit már mi is megírtunk pár nappal ezelőtt, hogy tanítványa volt az első magyar a UFC-ben, és hozzátette, valamikor ellátogatnak Budapestre Krisztiánnal.
„Sosem voltam még Budapesten, de alig várom, hogy ellátogassak oda A Magyar Rémálommal. Mint az Krisztiántól is elhangzott már, ő volt az első magyar a UFC-ben, 2006-ban került be a promócióba."
A sztáredző – aki még mindig az AKA vezető edzője – ezek után olyat mondott és mutatott, amitől szó szerint leesett az állunk és teljes meglepetésként ért minket.
„Ha megnézitek ott azt a falat, látjátok, hogy ott van pár bajnok. Minden ember, aki ott van a falon, szerepelt már nagy televízióban. Ott van Cain, Khabib, DC, BJ Penn, Shamrock... És ha jobbra néztek, itt láthatjátok Christian Wellisch-t is. Erre a falra csak akkor kerülhet fel valaki, aki egy nagy eseményen részt vett, és Chris az egyik UFC fighterem volt. És ha azóta nem állt volna ügyvédi pályára, akkor még mindig benne lenne a UFC-ben."
Ezek után Krisz magyarul üdvözölte a TOTALDAMAGE olvasóit, ami hab volt a tortán.
A legfinomabb hab, amit valaha kóstoltunk.
Innen is üdvözöljük, és jó egészséget kívánunk Krisznek és Mendeznek is – és ne feledjétek, hamarosan (valószínűleg a hétvégén) jövünk a Krisztiánnal készített interjúnk második részével! Christ pedig kövessétek be a YouTube-on, és adjatok a videójának egy lájkot – mi már megtettük!
Szólj hozzá