Wanderlei Silva egy feltétellel állna ki a ”dagadt” Rampage Jackson ellen
MMA

Wanderlei Silva egy feltétellel állna ki a ”dagadt” Rampage Jackson ellen


Másfél évtizedes sérelem végét keresné Wanderlei Silva és Quinton Rampage Jackson.

Kettőjük története még 2003 őszén kezdődött, mikor a PRIDE Final Conflict gáláján az első menet fele után Rampage a baltás gyilkos térdinek áldozata lett.

Alig egy évvel később megint csak térdesek végett kötött a ki a kötelek között Rampage, a középsúlyú bajnok Wanderlei ellen. Viszont ez a majd negyedórás háború a mai napig minden rajongó szájára mosolyt csal, ha szóba kerül.

Rampage ugyan hamarabb hagyta el a PRIDE akkor már süllyedő hajóját, Wand kitartott a végsőkig, de a UFC-be kerülésük szinte garantálta a harmadik meccset.

Ennek kicsit több mint kilenc éve már, de Rampage legalább az egyik vereségéért revansot vett, egy első menetes balost követően Wanderlei merevre ütve feküdt.

Kis nosztalgia:



Mindketten jócskán túl vannak már a csúcson, de most megint egymást akarják.

Rampage pár hete Chael Sonnentől kapott egy nehézsúlyú meccsen, ahol csak 30 font előnye volt Sonnennel szemben...

Wanderlei meg szintén Sonnen áldozata lett, az anno három alkalommal kukázott meccs a UFC-ben  négy éves szünet után jött. Akkor kezdődött a USADA éra, ugye.

A hét elején Rampage ígért egy nagy picsázást Wanderleinek, aki elő is rukkolt azzal, hogy mit és hogyan szeretne.
”Beszélni fogok Scott Cokerrel, de ezt a visszavágót én otthon akarom, Curitibában, az Arena de Baixada stadionban, ami az Atletico Paranese otthona. A pénz miatt nem éri meg. Ez nekem sokkal több ennél, de már beszéltem is a csapat embereivel, akik nyitottak lennének erre.”

Ugye itt volt a UFC 198 is, még 2016-ban ahol Stipe Miocic a megszeppent Fabricio Werdumról leszedte a nehézsúlyú övet. Cirka 45.000 ember előtt.

A baltás viszont megmondta a tutit is a dologgal kapcsolatban:
”Rampage dagadt. Én sem vagyok most épp kicsi, 229 fonttal, de én ezt a keményebb edzésnek köszönhetem. Ő kövér. Agyonverném. Nagyon utálom. A UFC 92 során bement egy szerencsés ütése, aztán mikor a földön voltam még egyszer állbavert. Ezért is gyűlölöm. De viszonozni akarom ezt a dolgot, mert az emberek látni akarják ezt!”

Egy 253 fontos Rampage egy 229 fontos Silva ellen, nehézsúlyban? Hagyjuk az emlékeket...

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá