Vitor Belfort mégsem vonul vissza, Uriah Hall kórházba került a fogyasztás miatt
MMA

Vitor Belfort mégsem vonul vissza, Uriah Hall kórházba került a fogyasztás miatt


A brazil legenda visszavonulása harmadjára sem sikerül.


Már a Kelvin Gastelum elleni meccsét is az utolsónak szánta eleinte, majd még Nate Marquardtot is megkapta, és még akkor is volt egy harc a szerződésén. Választása relatív hamar meg is lett, az egykoron nagy reményekkel induló Uriah Hall simán belement a meccsbe. Mely a hétfő hajnali Fight Night 124 előmeccse lett volna.

Zajlott a mérlegelés, az utolsó percekben már csak Vitor és Uriah várattak magukra. Vitor befutott 186 fonttal, viszont a mérleg kikerült a szobából, Hall pedig elő sem jött. Már sejteni lehetett, hogy baj van, mert Hall 3 hete kijelentette egy interjúban, hogy a teste ”kikapcsolt” és nem bírja a felkészülést sem valami betegség végett. Ennek ellenére eljutott a fogyasztásig és a mérlegelésig is, egyetlen fonttal volt kívül a limiten mikor összeesett és görcsrohamot kapott.

Óriási volt az ijedtség, mert Hall nem reagált a külvilágra sem, rohammentő vitte el.


PVZ:”Imádkozzatok Uriahért, ennél ijesztőbb dolgot még nem láttam...”



Sokat elmond a helyzetről, hogy a UFC relatíve új matchmakere Mick Maynard azonnal Hall után rohant a kórházba.

Pár óra múlva jött a hír, hogy Hall magához tért és kommunikál, de az éjszakát megfigyelés végett benn kell töltenie.



Ezután a másik érintett, Vitor Belfort is megszólalt a dologgal kapcsolatban.

View this post on Instagram

Pessoal, dediquei dois meses da minha vida para esse training camp. Passei esse tempo todo longe da minha família e todos sabem como isso é difícil para mim... Contratei os melhores profissionais q pude, minha equipe se dedicou intensamente mesmo durante as festas de final de ano. Cumpri todas minhas obrigações na semana da luta, cortei peso e subi na balança com o peso q tenho q bater para lutar... Infelizmente meu oponente teve algum problema durante o corte de peso. Torço para sua breve recuperação. Agora só quero voltar para casa e ver minha família... Muito obrigado por todo apoio e carinho de todos os q me acompanham. I dedicated 2 months for this training camp. Stayed away from my family and who knows me knows how hard this is for me. I spent all necessary to have the best structure to achieve my goal. My team had an intense dedication even during the holidays. I did all my fight week obligations, cut the weight and made the fight weight. Unfortunately my opponent had a problem during his weight cut, I wish him a soon recovery @uriahhall .Now I just want to go back home and see my family. Thanks for all the support along this training camp.Love you all!!

A post shared by Vitor "The Phenom" Belfort (@vitorbelfort) on


”Két hónapot szenteltem ennek a felkészülésnek. Távol a családomtól és mindenkitől. Még az ünnepeket is ezzel töltöttem. Minden kötelezettségemnek megfeleltem, bemértem a súlyomba is, de az ellenfelem sajnos fogyasztással kapcsolatos problémák miatt nem tud kiállni ellenem. Mielőbbi gyógyulást kívánok Uriah felé. Most csak haza akarok menni a családomhoz. Köszönöm a támogatást mindenkinek. Szeretlek benneteket.”

Természetesen azonnal jöttek a találgatások, hogy mi lehet Belfort sorsa ezután.



A UFC jövő hónapban Brazíliába látogat, de Vitor menedzsere kijelentette, hogy védence SEMMIKÉPP sem tud kétszer egymás után befogyasztani középsúlyba, ilyen rövid idő alatt.

Viszont Michael Bisping, aki szintén visszavonulására készül, egy félig meddig humoros instagram poszt segítségével rögtön olajat öntött a tűzre:



Jó meccs lehetne ez, a UFC Londoni gálájára? Nem nagyon szeretik egymást, ugyanis Belfort elég nagy részt vállalt abban, hogy Bisping jobb szeme világa majdnem odalegyen...

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá