Vége az Ultimate Fighter 26. évadjának, itt az utolsó rész összefoglalója
MMA

Vége az Ultimate Fighter 26. évadjának, itt az utolsó rész összefoglalója


Egyik szemünk sír, másik nevet: újabb TUF epizód ment le, viszont nem is lesz több. Nincs már ki meccseljen, sőt mindenkit ismerünk, szóval fejest is lehet ugrani az epizódba.




Eubanks a társedzőjével, Mark Henry-vel gyakorolja be a „kódolt” utasításokat, amiket majd a bunyóban fogják Alvarezék kiabálni. Sarge – mert ez a beceneve – olyan precízen beseggelte és utána olyan villámgyorsan adja be ezeket, hogy Eddie is csodájára jár. Nagyon perfekt.

Modafferi-ről azon kívül, hogy abszolút elszánt és becenevéhez hűen állandóan mosolyog, még az derül ki, hogy Miesha Tate ismét jelen van és segíti a csapatot és persze Roxy-t. Geathje szerint túl kell élni az első menetet és utána nem lesz gond.

Sijara fogyasztási problémái miatt felkeresi a Performace Istitute-ot, ahol a fő dietetikus/táplálkozási szaktanácsadó tanácsokkal látja el, miután még a vizeletét is megvizsgálták. Sarge biztos benne, hogy a mérlegen minden rendben lesz.

Aztán olyannyira nincs probléma, hogy simán hozza a kerek 125 fontot, sőt, még Roxy a nehezebb, 126 fontot nyom. UFC Performance Institute és ennyi. Van pénz lóvéra.



A bunyó első menetében Sarge diktálta a tempót, Modafferinek sokat kellett elmozognia és jobban kihasználnia a közel négy hüvelykes ütőtáv-előnyét. Amúgy elég keményen ment az adok-kapok, Sijara szinte mindig kontrázott valamit Roxy támadásaira, de dolgozott testre is kombinációkkal és rúgott ahova csak kell. Modafferi szépen védett pár fejrúgást, de Sijara lábra és testre is adott neki. Eubanks-nek aztán nem jött össze egy levitel és később bár megragadta Roxy-t, végül ő nyomta neki a ketrecnek, majd végül szétváltak. Épp mikor Modafferi-nek ment jobban a kontra, Sijara levitte a földre. Mikor ki is tudott egyenesedni, bevitt egy-két öles könyököst, Modafferi viszont háromszöget próbált behúzni és Eubanks karját próbálta megkaparintani. Sijara azonban ezeket védeni tudta és be is vitt néhány ütést testre meg fejre, majd véget ért az első.



A másodikban egy perc után jött az első levitel kísérlet Eubanks-től, ami bár nem jött össze, közben bevitt egy térdest és egy felütést is. A második a menet felénél már összejött, de Modafferi nem adta olcsón az egyensúlyát, végül full guard ban landoltak. Offenzíva nemigen indult, Sijara jobb pozíciót keresett, Modafferi pedig a hátán forogva próbált szabadulni. Ez sikerült is valamelyest, felülre került, de a feje Sarge hóna alá került. Roxyaztán ki tudta húzni a fejét és ground and pound helyett szubra fájt a foga. Ehelyett Eubanks próbált meg egy kimurát, majd mikor Modafferi hátát is elkapta, hátsó fojtást. De ez nem volt elég mélyen, Roxy kitartott vagy 40 másodpercig, a menet végig.

Az utolsó menetben nem volt semmi új.Sarge visszavett a tempóból, de Roxy is látszólag nagyon kezdett fáradni, minden igyekezetével próbálta elkerülni Sarge bombáit, rúgásait. Két perc után Eubanks megpróbálta levinni Modafferit, de klincselés lett belőle, ahol párat combra és egyet fejre is tudott térdelni. Aztán Roxy próbálkozott egy gáncsolással, de ez olyannyira nem sikerült, hogy a földre ő már háttal érkezett, Sijara rá, halfguard-ba és már adagolta is a ground and poundot. Modafferia védekezésen kívül próbált háromszöget vagy kart elkapni, de ez alig sikerült. Kifordulni viszont ki tudott és már próbált is felállni a kerítésnél, amire Sargeolyan gyorsan reagált két fejre térdessel, hogy edzői kánonban visítottak, hogy no! noknees!noknees!! Roxy-nak azonban nem voltak lent a kezei és ezt Jason Herzog is látta, így nem kotnyeleskedett bele a nagy lányok dolgába. Ekkor már csak másodpercek voltak hátra és újra talpon, a klincsben, egymás tarkóját markolva, mindketten beleadtak minden utolsó tartalékot.Roxy térdeseket, könyökösöket, Sarge pedig testre és fejre, jobbról-balról-alulról.A legutolsó másodpercekben Eubanks még rárontott. Modafferire egy kombinációval, aztán vége lett.

A bírók döntését végül maga White jelenti be: egyhangúlag Sarge a győztes, így ő lesz Nicco Montano ellenfele a szombat hajnali gála főmeccsén, így mindkét csapatból bejutott egy a fináléra. Ezt már csak Fábián Melinda miatt is meg kell nézni, aki szintén a főkártyán kapott egy újabb esélyt a UFC-től. Dana White imádja a tényt, hogy mindkét finalista kezdetben alulértékelt volt, és egyébként egyik csapatnak sem kell sunnyognia: a Gaethje csapat 8-6-ra nyert az évad meccsein. Sijara Eubanksen a sor, hogy ezzel az eredménnyel senki se foglalkozzon.

UPDATE: Sijara Eubanks kórházba került, nem tudott ott lenni a mérlegelésen, ezért a légsúlyú címért Modafferi bunyózhat Nicco Montano ellen!!!



Ennyi volt a huszonhatodik TUF évad és szerintem fasza meccsek voltak mindvégig. A pontozóbíróknak szinte kizárólag a legvégére jutott dolguk – 14-ből 5 meccs ment végig, két résszel ezelőtt pedig cakkumpakk a TUF egyik legsúlyosabb KO-jához volt szerencsénk. Nekem nem hiányzott a részeg ortóskodás egyszer sem. Majd talán lesz olyan is a következő évadban, aminek bejelentése nem sokkal a finálé után szokott lenni, szóval azt is érdeklődve várhatjuk.

Addig is fináléra fel és hajrá, Melinda!!!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá