Várva várt bejelentés, megvan a Glory 65 helye és időpontja is, két címmérkőzéssel!

Várva várt bejelentés, megvan a Glory 65 helye és időpontja is, két címmérkőzéssel!


Két címmérkőzés is tervben van az idei harmadik Glory gálára.

Alex Pereira negyedik címvédésére készülhet, egy kissé hogy is mondjuk... Fura középsúlyú övmérkőzésen.

Az egykori bajnok Jason Wilnisnek szavazott bizalmat a szervezet, mint trónkövetelő.

Wilnis hármat bukott zsinórban (köztük a címet), de előtte többek szerint egy igencsak fura pontozású meccsen legyőzte Israel Adesanyát, szóval finoman szólva sem épp pályája fénykorában van.

Ugyan az előző gálán dobtak neki egy 3-3 ismeretlen srácot, Jacob Rodriguezt, akit elpusztított lábrúgásaival, kicsit inog ez a kihívói poszt.

De, csak hogy folytassuk a körbeverést, nem is először találkoznak ők már.

Kereken, napra pontosan négy éve a Glory 20 során Jason kipontozta Pereirát, így akár egy trilógiát is lehet kanyarítani, a picit gyenge lábakon álló meccsből, ha a mostani végeredmény úgy alakul.

Pereira hátszele most amúgy sem kicsi, pár hete új szerződést írt alá a Gloryval, melyben kitétel volt az is, hogy ha úgy alakul MMA meccseken is szerepelhessen a brazil.

Ezt nyilván az Adesanya kapcsolat miatt is lebegtetik ennyire, mert Alex még Anderson Silva campjébe is be volt hívva, mikor az Izzy ellen készült.

A másik címmeccs origója is lehet visszavágás ráadásul duplán is, hiszen Marat Grigorian már harmadszor próbálkozik Sitthichai Sitsongpeenong ellen.

Először a Glory 36-on találkoztak, Sitthichai megosztott pontozással nyert, mely visszavágóért kiáltott.

Ez a Glory 57-en meg is történt Shenzenben tavaly, de ismét split decision eredménnyel zárult a thai javára a meccs, de Grigorianék felháborodtak a döntésen.

A FightMetric adatait használva próbálták felhívni a figyelmet arra, hogy a belga-örmény Grigorian milyen mértékben múlta felül riválisát, bevitt találatok mértékében.

Jogos volt-e a reklamáció? Talán. Marat ráadásul aktív is maradt, kicsit ironikus módon, de alig negyed évvel később megosztva legyőzte Christian Bayát Rotterdamban, így rászolgált a harmadik meccsre.

Reméljük végre-valahára nem hagyják a bírákra döntést.

A többi meccs még ismeretlen, de a Glory megígérte, nemsokára jönnek majd a bejelentések a SuperFight Seriesre és az ültetőkre is.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá