Valószínűleg odalett az Ultimate Fighter döntőjének főmeccse is: Adesanya ellenfél nélkül
Az idei gálák legalább háromnegyedénél fordult elő az, hogy az elő vagy főmeccs ilyen-olyan okoknál fogva kukázva lett, folyamatos improvizációra késztetve a UFC-t.
Úgy tűnik a 225 eddig megússza két meccs változásával, Bobby Green esett ki Clay Guida ellen, bár Green kapcsán már lassan az számít hírnek, hogy mikor egészséges. Charles Oliveira érkezett menteni az összecsapást.
A másik Allen Crowder, de ő már egy korábban kieső ember volt, Chris de la Rocha jött helyettesnek.
De hogy még véletlen se legyünk boldogok, a minden bizonnyal utolsó előtti Ultimate Fighter évad koronaékszerének szánt meccs Israel Adesanya és Brad Tavares között is ingatag lábakon áll.
Azért lábakon, mert Dana White tegnap este elmondta, hogy Brad elvileg lábát törte felkészülés közben.
Bár más források azt állítják, valóban sérüléssel bajlódik Tavares, vissza még nem lépett a mérkőzéstől.
A kopasz azt mondta, hogy az alig pár hete kiütött Thiago Santos vállalná a dolgot.
”Thiago Santos jelezte, hogy ha úgy van, beugrana. De jelenleg is azon vagyunk, hogy valahogy megoldjuk ezt a helyzetet. Ezek a nyavalyás sérülések kikészítenek minket.”
Santos négy meccsen át ment mint a gőzhenger, folyamatosan ütött ki mindenkit, de David Branch nem véletlenül ex-WSOF bajnok. Fél menetet hagyott neki a Fight Night 128-on, egy gyönyörű overhand ütés folytán.
Elég lehet-e kicsivel több, mint két hónap Marretának, hogy kiheverje azt a verést?
Adesanyának ez a Tavares meccs nagyon nagy felmérő lett volna, bizonyára a TOP 15-be reptetés a UFC célja.
Onnan pedig Antônio Carlos Júnior foglalt, Derek Brunsonnal találkoznak a 227 során.
Elias Theodorou pár hete meccselt egy nagyot. Meg sokan voltak aktívak, a legjobbak közül.
Machida esetleg?! :)
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá