Henry Cejudo talán egy egész súlycsoportot megmentett azzal, hogy sikerült Mighty Mouse fejéről leütnie a koronát.
Az idén szinte kizárólag korai vagy Fox ültetőkön látható 125 fontosok nem voltak megáldva a jelenlegi helyzetükkel, Johnson hegemóniája egyfajta pangást idézett elő.
Sergio Pettist már tudjuk egy ideje, hogy Jussier Formiga ellen mehet majd Khabib és Conor gáláján, továbbá Joseph Benavidez és Ray Borg is hivatalosak egymás ellen a UFC 25. születésnapi bulijára, Denverbe.
John Moraga jövő héten próbálhatja majd elvenni Deiveson Figueiredo több mint hat éve és 14 meccse tartó veretlenségét.
Moraga most indulhat nulláról, ugyanis a halál torkából hozta vissza UFC pályáját, mert három vereséget kellett kijavítania három győzelemmel, amit abszolvált is.
Az utolsót pontosan az előbb már említett Wilson Reis ellen sikerült neki aki ugyanebbe a vödörbe esett.
Reis, akiről a hír szól másfél éve nyeretlen már, de időközben háromszor ki is kapott.
A neveket nézve elkönyvelhetjük, nem félt a cápákkal úszni, ugyanis Mighty Mouse ellen címmeccset bukni nem volt szégyen, de Henry Cejudo a jelenlegi bajnok is elverte közvetlen ezután.
Ellenfele az a Ben Nguyen lesz, aki már fél évtizede a közönség kedvence, mikor a vele szemben tiszteletlen és tahó Julian Rabaud pofájáról 25 másodperc alatt lecsapta a mosolyt...
Ben ezzel gyakorlatilag jegyet váltott magának a UFC-be, ahol sikerült is két győzelemmel debütálnia.
Louis Smolka ellen viszont belenézett egy verésbe, melyet javított ugyan még két győzelemmel az idei éve nem kezdődött jól.
Jussier Formiga a 221 során egy marha nagy spinning backfist segítségével földre tette az ausztrált, egy kis GNP után pedig jött a rear naked.
FORMIGA!!@JussierFormiga drops Nguyen w/ a spinning back fist, then locks in the RNC and puts him to sleep!
— UFC (@ufc) February 11, 2018
Big win for the Brazilian! #UFC221 pic.twitter.com/iiJmkYIaJd
Jó kis harc lehet ez Reis és Nguyen számára is, de főleg utóbbi örülhet, hiszen ismét hazai pályán bunyózhat.
Szólj hozzá