A két pehelysúlyú egy nagyon jó meccsel indította az estét, Sandhagen dominálta az első menetet. Nagyon jó rúgásai voltak, testmunkája valamint földrevitelei is effektívnek bizonyultak Arnettel szemben.
A másodikban is ugyanezt tudta hozni, a menet háromnegyedénél egy balossal májra bevitt ütéssel földre tette Austint, egy kis GNP után meg jött a bíró. Nagyon szép győzelem.
Living up to the hype tonight!@Cors_Life shines in his UFC debut. #UFCCharlotte pic.twitter.com/r3PLOAYypd
— UFC (@ufc) January 27, 2018
Két győzelem 8 nap alatt két szervezetnél.
Niko Price váltósúlyban következett a USADA üdülésből visszatérő George Sullivan ellen. A jó iramú meccs első menete jó iramban zajlott, Price oktagon kontrollal próbált védekezni Sullivan bal jobb kombói ellen. Price több szignifikáns dologgal elorrozta a menetet, továbbá Sullivan szerintem el is fáradt. A második sem zajlott épp kisebb iramban, jó kis földrevitel történt Price által, amiből darálós GNP majd megint földharc keletkezett. A fáradó Sullivan odaadta a hátát Nikonak, aki egy jobb horgot követően azzal lendülettel egy hátsó fojtást is bevitt, melynek kopogás lett a vége.
Adding this directly to the highlight reel.@NikoHybridPrice #UFCCharlotte pic.twitter.com/qR0X4IiDzD
— UFC (@ufc) January 27, 2018
Price 11 meccséből 10-et befejezett idő előtt, Darren Tillt akarná legközelebb.
A Fox Sports 1 ültetőin könnyűsúlyban Vinc Pichel és Joaquim Silva mérkőztek meg. Vinc az első menetet azzal vitte el, hogy jobb rúgásokat vitt be, főleg lábra. Silva meg azt a pontot kereste, hogy hol üthetné meg ellenfelét úgy, hogy ő ne kapjon. Pichel a másodikban is nyomott, de Silva kicsit magára talált ás tudott kontrázni dolgokra. Vinc viszont még mindig jobban dolgozott, testre mért dolgokkal, főleg térdesekkel. A harmadikra viszont elfáradt. Silva átvette az irányítást, de bírta a nyomást annyira, hogy nehogy véletlenül 10-8 legyen a menet és döntetlen a vége. Négyet nyert ezzel zsinórban Vinc, aki Al Iaquintát vonultatná vissza legközelebbi meccsén. Én meg randit szeretnék Randa Markossal, Vinc. You can't always get what you want.
One 👊... Two 👊...@NettoBJJ #UFCCharlotte pic.twitter.com/EXOMDARSgO
— UFC (@ufc) January 27, 2018
Vinc @FromHellPichel beats Joaquim Silva by unanimous decision...and has a callout for @aliaquinta! #UFCCharlotte https://t.co/rJFhqcbP4Y
— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) January 27, 2018
Egy nagyon szoros meccs jött Justine Kish és Ji Yeon Kim között.
Nagyon-nagyon szuper légsúlyú meccset hozott a két hölgy.
Kish eleinte az alacsony rúgásaival tartotta távol a dél-koreait, aki szemmel láthatóan a jobb kezét szerette volna nagyon beépíteni Kish arcába.
Justine egyensúlya picit rosszabb volt ellenfeléénél, de ezt kompenzálta az, hogy többet talált.
A második menetben a koreai feljött Kish mellé de komolyan annyira szoros volt az összecsapás, hogy akár fordítva is oda lehetett volna adni az első két menetet.
A lényeg az, hogy a harmadikra gyakorlatilag tiszta lappal érkeztek, Kish elkezdett fáradni, Kim meg üldözte az akkor már akrobatikus rúgásokkal is próbálkozó szőkeséget.
Nagyon egyenlő volt a meccs, bár lehetett volna döntetlen, de a hazai pálya sem dőlt most Kish felé, aki megosztott döntéssel alulmaradt. De hé... Hogyan is? Az egyik bíró mindhárom menetet Kimnek adta? Hát normális???? Szoros meccs volt, ettől sokkal de sokkal szorosabb. Macska rúgja meg!!!!
Throwing strikes left and right!
— UFC (@ufc) January 27, 2018
How did you score the first? #UFCCharlotte pic.twitter.com/1Gqdlsq08E
HEATING UP! 🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥 #UFCCharlotte pic.twitter.com/oJHTdxSJHf
— UFC (@ufc) January 27, 2018
Ji Yeon Kim wins by split decision over Justine Kish...did the judges get it right? #UFCCharlotte https://t.co/MUj2L8Ve8p
— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) January 27, 2018
A számomra rendkívül szépségesnek tartott, élénkpiros hajkoronával rendelkező Randa Markos szalmasúlyban állt ki Juliana Lima elé. Az első menet nagyon vontatottra sikerült, Randa clinchben tartotta és pár térdessel ajándékozta Limát, de semmi egyéb nem volt.
A másodikban sem volt valami sok minden, egyszer még fel is állította őket a bíró, mert nem voltak valami aktívak.
Az utolsóban Markos volt a kezdeményezőbb, volt pár jó ütése és földrevitele is, melyet szolid GNP követett.
Sima 10-9 mindhárom Markosnak. Hihetetlen módon, de folytatódik a vereséget győzelmet követő szériája, mely 2014 tele óta tart.
.@RandaMMA gets her fourth UFC win by defeating Juliana Lima by unanimous decision! #UFCCharlotte https://t.co/ed1EcCth6Y
— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) January 27, 2018
💪 💪 💪@RandaMMA is taking control via vicious GnP attacks. #UFCCharlotte pic.twitter.com/NjWFOqqK7c
— UFC (@ufc) January 27, 2018
The storm continues to grow. ⛈@RandaMMA earns the unanimous decision vs Lima. #UFCCharlotte pic.twitter.com/IQP4xUcIM8
— UFC (@ufc) January 27, 2018
A hölgyek trióját Katlyn Chookagian és a UFC-ben első olasz nőként Mara Romero Borella légsúlyban zárta.
Nem tudok sokat elmondani erről a meccsről. Katlyn rengeteget ütött rúgott, de alig talált, az olasz meg olyan mereven mozgott, mint egy 80 literes hajdú bojler két karral.
Kb. ugyanannyi semmit csináltak mindketten, ha lehetne döntetlen az lett volna. De nem lett. Úgy néz ki, a pontatlan hadonászás amellett szól, hogy valaki próbálna harcolni. Katlyn nyert, én meg bíztam benne, hogy a következő meccs felébreszt.
What did you think of @BlondeFighter in her UFC flyweight debut? #UFCCharlotte pic.twitter.com/UdIJHtwKS2
— UFC (@ufc) January 28, 2018
Ó de még mennyire felébresztett. Firas Zahabi legújabb nevelése a bosnyák Mirsad Bektic pehelysúlyban Godofredo Pepey ellen kapott lehetőséget a bizonyításra, karrierje első vereségét követően.
És micsoda módon bizonyított. Egy akkora jobbossal a rekeszizomra (kicsit a mája is megérezte), hogy egy pillanatra még én se kaptam levegőt...
🍿 🍿 🍿
— UFC (@ufc) January 28, 2018
Buckle up for a good one. #UFCCharlotte pic.twitter.com/OiYT4b2pk3
"I TOLD YOU!"
— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) January 28, 2018
Mirsad Bektic finishes Godofredo Pepey with a vicious liver shot! #UFCCharlotte https://t.co/ja0H9GJvSh
WOW WOW WOW!
Srác nem mellesleg borzalmasan szimpatikus és szerény, a jövő pedig fényes.
Az ültetők főmeccse jött, Bobby Green fogadta Erik Koch-ot. És kedves olvasóim. Ha egy olyan meccset akartok látni, ahol az első két menet után egyenlő volt az állás és mindent az utolsóra kell hagyni... Akkor ezt nézzétek meg. Bobby és Erik betették egymást a faaprítóba, három menetnyi nagyon izgalmas, fordulatos háború után Bobby keze került a magasba.
Ha Bobby formában tudna maradni és önmagát adná, ahogy Daniel Cormier kérte tőle, nagyon hamar rangsorolt könnyűsúlyú lehetne.
Nézzétek meg. Heroikus háború. Véres. Izgalmas. Nagyszerű meccs. Le voltam nyűgözve.
Flashing the power. 💪@NewBreed04 #UFCCharlotte pic.twitter.com/LxeHTTmIoc
— UFC (@ufc) January 28, 2018
Charlotte on the edge of their seats!@NewBreed04 and @BobbyKGreen are giving it all tonight. #UFCCharlotte pic.twitter.com/tIMVog2ptW
— UFC (@ufc) January 28, 2018
If you want @NateDiaz209...
— UFC (@ufc) January 28, 2018
You have to go through @BobbyKGreen. #UFCCharlotte pic.twitter.com/1KYepU1Wg0
.@BobbyKGreen put on an absolute show in his big win over Erik Koch! #UFCCharlotte https://t.co/W5JfFdBWol
— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) January 28, 2018
Három főkártyás meccsel folytatjuk, váltósúlyban Drew Dober húzta el a függönyt Frank Camacho ellen.
És úgy tűnik ez a szoros meccsek éjszakája volt, mert hiába nyerte az elsőt Camacho, olyan hirtelen merült le a másodikra.
Egy párszor úgy tűnt, hogy már csak egy fuvallat kellene ahhoz, hogy földre kerüljön, de az álla és a szíve nem engedte.
Megint az utolsó menetre maradt a döntés, Frank valamilyen csoda folytán még össze is bírta szedni magát, te jó ég!
Egy takedownja is volt, meg talán kicsit jobban is darált, de sajnos a bírók előtt Dober volt a jobb. Nagyszerű teljesítmény mindkét részről. Camacho kardióját kivéve. :)
Nézzétek meg ezt is!!!!
A big trip by @CrankEffect highlights round one. #UFCCharlotte pic.twitter.com/Hfzr7vJN23
— UFC (@ufc) January 28, 2018
Who's enjoying this one? 🙋♂️🙋 #UFCCharlotte pic.twitter.com/d7d8tmvqhD
— UFC (@ufc) January 28, 2018
Drew Dober has now won 4 of his last 5 with his victory over Frank Camacho at #UFCCharlotte!
— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) January 28, 2018
Did the judges get it right? https://t.co/bmhrgtBpla
Lassan a célegyenesbe érünk, de előtte még egy másik könnyűsúlyú reménység, a veretlen Gregor Gillespie jöhetett a hazai pályán alakító Jordan Rinaldi ellen.
Ó és megint nem dőlt hazafele a pálya! Volt miért. Dehogy volt. Gregor egy menet alatt lebontotta és ízeire szedte Rinaldit, akit a bíró mentett meg a brutális ground and poundtól. A hype vonat elindult Gillespie-al, én pedig felszálltam rá. Nagyon erős és izgalmas harcos.
Alig mennek végig meccsei, nagyon sokrétűen harcol. Szép volt.
.@gregor_the_gift just spoiled the homecoming of Jordan Rinaldi in epic fashion. Good grief! #UFCCharlotte https://t.co/Xmxdixa7HA
— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) January 28, 2018
Az előmeccs gyakorlatilag feltette a szoros meccsek éjszakájára a pontot. André Fili pehelysúlyban Dennis Bermudezt kapta, minden idők legjobbjának legyőzése után. Ne haragudjatok, de szeretek Artem Lobovval viccelni.
Viszont! Bajban vagyok. Én az első két menetben is jobbnak láttam Bermudezt, a harmadikban meg főleg. Dennis alacsony rúgásokkal operált, kapszkodott is Andréba, de levitelt nem tudott csinálni. Fili nagyon jól tud azok ellen védekezni.
A második során Dennis tovább gyakta Fili lábait, szemmel láthatóan fárasztotta volna az ekkor már szájon át lélegző ellenfelét.
A harmadikban Fili már dög volt, de valami őrület módon most az egyszer jól jött egy tökön térdelés, Bermudez ugyanis ezt tette vele, tegyük hozzá semmiféle szándéka nem volt rá. Vagy 2 percig is pihent is André, talán emiatt bírta összekapni magát, hogy ne kapjon többet a harmadikban. Amit biztosan elvesztett.
A bíráskodás is hagy némi kívánnivalót maga után megint, 29-28-ra vitte a meccset kettőnél Fili, a harmadik meg 30-27-re Bermudeznek adta. Nagyon ki-ki meccs volt, én is 30-27-nek hittem, de újranézve meggondoltam magam. Ha valami, akkor a sikeres földrevitelek miatt nyerhetett itt ma Fili. Megosztott Fili győzelem.
Single leg ➡️ right over hand.
— UFC (@ufc) January 28, 2018
We're headed to round three. #UFCCharlotte pic.twitter.com/12dAHPQNRJ
"SHOUT OUT TO ALL MY USOS!"
— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) January 28, 2018
Andre Fili pulls off the upset with the win over Dennis Bermudez! #UFCCharlotte https://t.co/01WE1vN9s2
Szólj hozzá