Tito Ortiz full time bunyós lett, kihívta Ryan Bader-t
Ehhez persze át kell majd igazolnia a Bellatorhoz, mert jelenleg még a Combate Americas igazolt versenyzője, ahol a promóció elnökével, Alberto Del Rio-val fog bunyózni hamarosan. 44 éves, de elmondása szerint úgy érzi, bőven maradt még benne elég szufla ahhoz, hogy aktív MMA fighter maradhasson. Úgy érzi, most jobb formában van, mint a 30-as éveiben, mert akkor sok sérülés hátráltatta.
Le a kalappal, ezt már nevezem!
Egyébként Tito-t honfitársa, Randy Couture motiválta, aki szintén bőven versenyzett még az élbolyban 40 felett.
Meglepő, hogy nem egyből a Bellatorhoz szegődött, és őt is meglepte mindez:
"Valósággal lesokkolt, hogy Alberto bunyózni akart velem. Nem hittem el. De aztán a Combate Americas állta a szavát, és leszervezte a bunyót, én meg úgy gondoltam, oké, megérdemlik az időmet. Izgatottan várom a mérkőzést. Itt vagyok. Visszatértem. Nem megyek sehová. Fiatalnak érzem magam. Úgy reagál a testem, ahogy szeretném. Az Alberto elleni meccs csak egy ugródeszka lesz egy nagyobb dologba.
Ez után a bajnoki cím után szeretnék eredni. Ryan Bader a félnehézsúlyú és a nehézsúlyú bajnok a Bellatornál. Adnék egy esélyt neki arra, hogy megbosszulja azt, hogy kikapott tőlem 2011-ben.“
"De egyelőre minden figyelmem Alberto-ra fordítom. Át fogom szelni, mint forró kés a vajat."
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá