The Ultimate Fighter 28: Larissa Pacheco vs Macy Chiasson
MMA

The Ultimate Fighter 28: Larissa Pacheco vs Macy Chiasson


Utolsó epizód a negyeddöntőből!

Macy Chiassonnak még csak két meccse volt eddig, de Kelvin Gastelum örömódákat zeng róla. Erős, gyors, jó a technikája, talán nem véletlen, hogy elsőnek választotta a lányok közül.

A 27 éves New Orleans-i lányt és öccsét az édesanyjuk nevelte fel, mostohaapjukkal és rokonaikkal minden vasárnapot együtt töltenek, nem ritkán 20-30-an. Macy egyetemista korában kezdett bele a krav magába, első pro meccse tavaly volt. Egyik győzelme karfesz, másik döntés alapján született. Többek között az ő csőrét is piszkálja Greene konstans vedelése, de erről később bővebben.

Larissa Pacheco talán a TUF házban lett 24 éves, de 11-2 a mérlege. Mindössze 19 volt mikor UFC szerződést kapott és csak Jéssica Andrade-tól és GDR-től kapott ki, egyébként az összes győztes meccsét ő fejezte be, szubbal vagy KO-val. Rio egy kis szigetén él és a TFT-nél edz, ahol többek között Thiago Santos is. Barna BJJ öve van, de szeret beleállni az adok-kapokba is.

Larissának igencsak meggyűlt a baja a fogyasztással, csapata vele szaunázott, mindenben támogatták. A lányok közül alapban ő a legnehezebb, így most hüppögve és öklendezve csulázgat egy palackba.

A mérlegen mindketten 146 fontot nyomnak, szóval Macy is csak épphogy fér be.

Mo, azaz Maurice Greene már majd’ mindenki zsebében kinyitotta kicsit a bicskát. Szinte egyedül Frazierrel jön ki jól, szerintem a mérete miatt csak Justin tud annyit inni, mint ő. Greene szinte minden nap bebaszik, nyomja az agresszor műsorát, a frászt hozza egy-két lányra, aztán éjjel 3-ig dorbézol, zajong és sokakat zavar a pihenésben. Ki tudja mióta, a díványon héderel. Van szerencsénk látni, ahogy körben kajafoltos edényből kaját lapátol a burájába lefekvés előtt, miközben motyog magában. Az éjszakás operatőr helyében én a furgonban gubbasztanék. Mo egy probléma kezd lenni.

A bunyó napján(!) is iszogatni meg billiárdozni kezdett a két jómadár, aztán Anderson Da Silva is csatlakozott hozzájuk. Eleinte jókedvűen dumáltak, aztán hamar az lett a téma, ki hogyan edzett meg bunyózott meg mi lenne, ha bunyóznának. A két piás zokon vette Da Silva egy kicsit nagyképű dumáját, de végül nem léptek a tettek mezejére.

Az első menet legelején Macy rúgott és ütött fejre, amitől Larissa klincsbe kezdett, de hamar szétváltak. Chiasson sokat mozgott, a tempót Pacheco diktálta és klincset meg levitelt kezdeményezett párszor. Szétválva mindketten találtak, majd újra klincs jött, ezúttal térdesekkel és sikeres levitellel is a brazil részéről. Ott azonban nem sokáig tudta tartani ellenfelét, Macy talpra állt és nekitolta a kerítésnek Larissát. Aztán felkapta és levitte. Half guardban landoltak, bár Chiasson feje egy ideig Pacheco hóna alá szorult. Kiegyenesedett, indította a ground and poundot és Larissa menekülőre fogta a dolgot, közben a hátát is feladta. Az amerikai ekkor hátsó fojtást próbált behúzni, amire a brazil ki is lapult. Macy elkezdte püfölni Larissa fejét, pár ütés közel volt a tarkóhoz, a bíró figyelmeztette is, de Pacheconak a másik irányból indított ütésekre sem volt semmiféle válasza, így a meccset leintették.

A negyeddöntőnek ezennel vége, mindkét csapatnak 4 győztes meccse volt – szerintem tökéletes. A további párosítások kiagyalásához el presidente magához hívatta az edzőket és megkérdezte húzdöbeszt, a voksok pedig a következők voltak: Mo, Juan, Macy és Julija. White némi gondolkodási idő után bejelenti mindenki előtt az általa kiagyalt párosokat:

Michel Batista - Justin Frazier

Juan Francisco Espino Diepa - Maurice Green

Julija Stoliarenko - Pannie Kianzad

Macy Chiasson - Leah Letson

Egy hét múlva jövünk az elődöntők első meccsével!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá