Ezúttal 14 kizárólag olyan váltósúlyú harcol egymással, akik szerepeltek már korábbi évadban, és lehet akár élő UFC szerződésük is. A győztes markát 250 ezer dollár üti, továbbá minden megnyert meccs után további 10 ezer. Az edzők ezúttal Cody Garbrandt és T.J. Dillashaw, plusz a segédedzőik.
A tizennégy fenegyerek megérkezik az edzőterembe és közben visszatekintünk a korábbi évadokra. Itt van Jesse Taylor, aki részegen ámokfutott egy hotelben, zaklatta a személyzetet, így ki is penderítették a sorozatból. Julian Lane, aki ugyanezt a TUF házban csinálta. Aztán megérkezik Mr. White és a vezető edzők, majd Dana köszönti a srácokat. A palesztin-amerikai Ramsey Nijem rögtön több zsetonért kezd alkudozni, mire a direktor úr egy újabb 5 kilóval dobja meg azt a győztest, aki nem bízza a bírókra a bunyót. Kiderül, hogy lesz egy plusz bunyó az első kör végén, ahol mindkét csapat egy-egy vesztese mérkőzhet meg újra, és a nyertes maradhat.
Ezután kiértékelik a srácokat, majd érmét dobnak fel, és a nyertes eldöntheti, hogy harcost, vagy párosítást választ. T.J. nyer, harcost választ, és szépen sorban kialakulnak a csapatok, utána Cody vezényszavára az első két párosítás is. A srácok ellepik a TUF-házat, amit átrendeztek, és szépen felpimpeltek.
Az első két párosról következnek rövid bejátszások, home videók – Hector Urbina több mint 88 kilót nyom, Gilbert Smith a családról mesél a házban, majd Cody és T.J. elregélik viszályuk alapját, és visszatekintünk a McGregoros lökdösődésre is a huszonkettedik évadból. Urbinának olyannyira komoly probléma a fogyasztás, hogy egy nappal a mázsa előtt bejelenti Codynak, hogy képtelen befogyni másnapra. Meggyón Dana előtt is, aki kulturáltan hazaküldi, majd elvonul az edzőkkel, hogy kitalálják, mi legyen.
Sokáig nincs dráma, mert ilyen esetekre vannak beugrós bunyósok.Közülük Garbrandt Johnny Nunez-t választja és nincs újra páros választás, viszont azt a meccset Nunez fair felkészülése miatt így későbbre napolják. James Krause emiatt teljesen érthetően ki is van akadva, ő már javában fogyasztott, mire beütött a krach. Mindeközben Smith és Baczynski is összeakasztják bajszaikat.
Előbbi úgy érzi, lenézik őt, amiért utolsónak választották be és első bunyóba dobták be. Ezt a házban és a teremben is egyaránt nyomatja, viszont Seth meghallotta ezt a nyafogást a szomszéd öltözőből és át is ment szájkaratézni. Ebből második menet is lett, mikor Smith megpróbált elnézést kérni az egészért.
A mérlegelés előtt került sor a hírhedtté vált torkonragadásra, ami gyakorlatilag a Baczynski/Smith marakodásból indult ki, de a folyamatos cenzorsíptól alig érteni valamit. A bunyóban Smith kombinációi találtak többször, a Polish Pistola csak ritkán érte el ellenfelét egy-egy jab-bel. Gilbert aztán clinch-ben is szép számmal küldött könyököst és térdest is. Bár az első földrevitel kísérlete nem sikerült, be is kapott pár pofont, a második összejött, elkapta Baczynski hátát is, és szinte folyamatosan büntette a testét és a fejét. Seth csak felállni tudott, Smith pillanatok alatt lerántotta őt ismét. Párszor közel volt a hátsó fojtás is, de Sethnek csak pár hátraütésre futotta, amúgy az utolsó 3 percben semmire sem ment Gilberttel a hátán. Ez így simán Gilbert-é.
A másodikban megint Smith volt ügyesebb, immár rúgott is, lábra és testre. Majd jött a menetrendszerű földrevitel és szorongatás. Ebből mondjuk Baczynski apránként talpra kecmergett, sőt Gilbert annyira ráment a lábára, hogy még egy álló guillotine-t is rá bírt húzni. Ereje viszont nem volt, hogy tartsa, és máris folytatódott az első menet. Aztán megint az, hogy Seth talpra vergődik, de Gilbert újra leviszi és a konstans nyomasztás, püfölés. Ebbe annyira belelovallja magát, hogy az utolsó másodpercekben hangosan hörög, morog és üvölti, hogy "I like it! Hard work!"
Ha nem is pont ezért, de minden másért a bírók is egy nevezőn vannak, és dobpergés nélkül Smith a győztes. Egy-null a T.J. csapatnak.
Just like that Team @TJDillashaw is up 1-0! @GJSVictoryMMA gets it done and is moving on! #TUFRedemption pic.twitter.com/0KYyaETO83
— UFC (@ufc) April 20, 2017
A Krause/Urbina páros helyett Garbrandton a sor, hogy újat válasszon és ekkor újra lekígyózza T.J.-t, aki nem rest visszaszólni, és megint a két csapat lép közbe, hogy igazán ölre ne menjenek ők ketten. Kapunk még ízelítőt a következő részből, és úgy néz ki, hogy sem az edzők, sem a harcosok nem bírnak magukkal: ennek a háromnegyede ordítozós veszekedésből áll, de persze lesz buli és medencés ügyességi játékok. A bunyó pedig az edzők padról felugrálásával lesz tele!
Ezek kellőképpen zűrös alakoknak tűnnek és az edzőik meg velőből rühellik egymást, úgyhogy mozgalmas évadnak nézünk elébe, az garantált!
Hey Boss, what'd you think of the first episode of #TUFRedemption?! | All NEW episode airs WEDNESDAY 4/26 | on @FS1‼️ pic.twitter.com/nA5K40uwWv
— UFC (@ufc) April 20, 2017
A hajnalban leadott részt 26-án újranézhetitek a Sport 1-en, 23:45-kor ismétlik az első epizódot, a másodikat pedig szintén aznap, 22:45-kor a Sport 2-n.
Szólj hozzá