The Ultimate Fighter 25. évad – Redemption, 11. rész
MMA

The Ultimate Fighter 25. évad – Redemption, 11. rész


Kígyók a teremben!



Az elődöntők első meccséhez ért a huszonötödik Ultimate Fighter évad.

A másik meccs viszont neccesen lesz meg, James sérülése még mindig kérdéses, hogy helyre jön-e időben. Sőt, az is előfordulhat, hogy nem engedik bunyózni.Erre az esetre Dana White úgy intézkedett Codyval Skype-on, hogy ekkor visszahozhat valakit az ő csapatából. No Love még egyszer sem jött ki ilyen megbeszélésről boldogan, ez most sincs másképp, egy ilyen választást tuti kollektív viszály követ, ha muszáj lesz. Nijem mellesleg kiakad, amiért nem ő mehet Jesse Taylor ellen, elvégre ő cseszte szét Krause szemét. Ezen annyit nyafog, hogy Gilbert Smith már rászól, és egymás arcába másznak, de Ramsey csak nevet, Smith meg legyint.

Egyik nap Dillashaw-ék csapata átfesti a Garbrandt csapat öltözőjének piros falát kékre, TJ posztereket tesznek ki és elégedetten vihorásznak. A fiúk aztán eléggé meglepődnek az arculatváltáson, mi több, pár percig kissé tökönrúgottan pislognak, aztán szépen leszednek mindent és ragszalaggal és egyebekkel „visszadíszítik” az öltözőjüket.Garbrandt ezt az egészet elégedetten konstatálja.

Odahaza Krause felcseszi magát azon, hogy mindenki a szeme felől érdeklődik. Nunezzel szájkaratéznak egy sort, egyéb viszont nem történik. Ezen kívül TJ egy rakás kígyót pakol be Codyék öltözőjébe, egyesek irtóztak tőlük, mások imádták őket. Edzőbá meg örül, hogy TJ ennyire elfogadja a becenevét.



Az első menetet mindketten óvatosan kezdték. Gallicchio csak félidő tájékán kezdett földre menni. Addig viszont sikeres támadása nem nagyon volt. Lima gyakran érte el és sokszor ropogós kombókkal, rúgásokkal. Tom levitele sem jött össze, és később sem igazán, csak a menet második felében találta el párszor Dhiegot, már rúgásokkal is, ám összességében Lima vitte a menetet.

A másodikban csaknem ugyanaz folytatódott, Tom már sokkal többször próbálkozott földrevitellel, de talpon Lima vitte a pálmát. Egy single legből vad csűrés-csavarás kerekedett a ketrecnél, de Dhiego ekkor (is) kiszabadult. És minden ment tovább. Tomból kezdett fogyni a nafta, ráadásul egyszer Lima egy olyan hármas kombót vitt be, hogy az valami gyönyörű, a lábrúgás már csak azért kellett, hogy kijöjjön a négy ütem. Tom egyik levitelénél Dhiego megkapaszkodott a ketrecben, így Herb Dean megállította az időt és pontlevonást ítélt meg. Gallicchiot már csak a szíve vitte előre, nyelte az ütéseket, rúgásokat, amik egyre többször rengették meg és a földrevitelek sem sikerültek. A levonás miatt viszont ez a menet akár egyenlő is lehet, mindenesetre a bírók harmadik menetet kértek. Változatlanul Lima irányított és támadott jól, Tom pedig egyre rosszabbul festett.



Már Dean is figyelmeztette, hogy küzdjön és akkor két perccel a vége előtt összejött az a bizonyos levitel. Guardban aztán beleadott mindent, amit bírt, viszont Dhiego remekül védekezett. Alig egy perc volt hátra mikor kiszabadult és Tomnaka liviteleken kívül már semmire nem maradt ereje, megfogta Lima lábát és kész, ő pedig kihúzta. Tíz másodperc sem volt vissza mikor Dhiego vitte le Gallicchiot, csak hogy a bírók fejében is rend legyen.

Nem is kell nagyon meglepődni, mikor Dhiegot hozzák ki győztesnek, aki ezzel biztosította a helyét a döntőben. Az ellenfelét eldöntő meccs jövő héten lesz, csütörtök este 8-kor nézhetitek meg a Sport1-en. Beugrik az előző évad győztese, Tim Elliott és egészen lökdösődésig fajul majd a szitu vele a házban!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá