A váltósúly két veretlen királya, Errol Spence (28-0) és Terence Crawford (39-0) egy címegyesítő világbajnoki címmeccsen csapott össze, összesen négy vb-öv és a vitathatatlan bajnoki titulus volt a terítéken. Valakinek el kellett veszítenie veretlenségét, és ez a valaki Errol Spence volt.
Zongorázni lehetett a különbséget a két bunyós technikai tudása között, Crawford hároszor is megkóstoltatta a padlót ellenfelével, a kilencedik menetben született meg az idő előtti finis (technikai kiütés).
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 35 éves Crawford ezzel rekordot döntött, sosem volt még olyan, hogy valakinél mind a négy fő váltósúlyú bajnoki öv ott legyen, és elképesztően szép az a 40-0 a mérlegében, amihez immár 31 idő előtti befejezés társul. Korábban 140 fontban (kisváltósúly) is volt címegyesítő mérkőzése, amivel szintén párját ritkítja.
Ami Errolt illeti, ez volt élete első veresége, de nem keresett kifogásokat, elismerte, hogy az ellenfele jobb volt nála. Minden menetet elveszített egyébként.
Elképzelhető, hogy az egyoldalú mérkőzés ellenére jön a visszavágó, hiszen erre mindkét fél nyitott.
Borítókép: Al Bello/Getty Images
Szólj hozzá