Váltósúlyú bombameccs jön július végén bokszban

Váltósúlyú bombameccs jön július végén bokszban


Összecsap Errol Spence és Terence Crawford.

Július 29-én a világ két legjobb váltósúlyú bokszolója között dől el, ki a világ legjobbja a súlycsoportban. Két veretlen bokszbajnokról beszélünk, egyik nagyobb KO-művész, mint a másik. Errol Spence Jr mérlege 28-0, amihez 22 KO társul, míg Crawfordé 39-0, 30 kiütéssel.

Hamarosan megvalósuló mérkőzésüknek van akkora jelentősége, mint az áprilisi Gervonta Davis vs. Ryan Garciának volt.

A bunyó a vitathatatlan váltósúlyú világbajnoki címért megy majd, hiszen Crawfordé a súlycsoport WBO bajnoki öve (no meg nem mellékesen a pound-for-pound világelsőség is az ESPN listáján), Spence pedig a WBC, az IBF, és a WBA könnyűsúlyú bajnoki öveit mondhatja magáénak.

Ez egy igazi „superfight" lesz.



Az oddsok nagyon szorosak, a bukik csak nagyon minimálisan hajlanak Crawford győzelme felé. Természetesen egyik bokszoló sem ért egyet ezzel, Errol azt mondta, egyoldalú verés lesz, Terence pedig azt, hogy „meg fogja sütni ezt a kis halacskát".

Mint láthatjuk, mindketten óriási magabiztossággal állnak neki a mérkőzésnek, ami ilyen mérleggel nem is csoda, hiszen egyikőjük sem kapott még ki a profik között senkitől.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá