Teljes és megmentett a UFC 222: Frankie Edgar és Brian Ortega az előmeccs
MMA

Teljes és megmentett a UFC 222: Frankie Edgar és Brian Ortega az előmeccs


 

Címmeccs nélkül nincs PPV, ahogy mondani szokás. Majdnem nem is lett. Előző cikkünkben megírtuk, hogy Cris Cyborg és Yana Kunitskaya lesznek a gála főattrakciója, a 145 fontos női pehelysúlyú övért.

Viszont a sovány gálát sikerült még egy kicsit aládúcolni, ugyanis a meccs nélkül maradt Frankie Edgar megkapta a férfi pehelysúlyú súlycsoport egyik, ha nem a legnagyobb reménységét, Brian Ortegát.

Igazi titánok harca lesz ez, ugyanis Ortega még veretlen karrierje során, egyetlen no contestjét pedig egy doppingszerrel való visszaélés miatt kapta, még első UFC meccsén, Mike de la Torre ellen.

Edgar sem épp az a könnyed harcos, ugyan 22 győzelme mellett már van öt veresége, de mindig csak pontozással maradt alul, két ember ellen. Benson Henderson és José Aldo is oda vissza elverte.

Gray Maynard elleni legendás trilógiájának első meccse meg majd 10 éve volt, szóval az a vereség már nem is annyira aktuális. Milyen érdekes. Első meccsen kikapott ellene, a másodikon döntetlen, harmadjára pedig nyerni tudott.

Lesz még itt nagyon-nagyon hosszú idő után visszatérő Cat Zingano, akit még a WWE sztár Ronda Rousey tört meg egy 14 másodperces vereséggel, majd Juliana Pena egy hárommenetes csatában volt jobb nála. Ellenfele Ketlen Vieira lesz.

A Rousey meccsig veretlen Cat rendkívül hányattatott sorsot kapott az élettől. Férje Mauricio még 2014 elején tragikus hirtelenséggel hunyt el, hátrahagyva Catet és közös gyermeküket Braydent.

Ezután többször volt sérült is, remélhetőleg minden rendben lesz vele.

A gála főkártyája minden bizonnyal így fest:

  • Cris Cyborg – Yana Kunitskaya

  • Frankie Edgar – Brian Ortega

  • Stefan Struve – Andrei Arlovski

  • Andre Soukhamthath – Sean O'Malley

  • Cat Zingano – Ketlen Vieira


Biztosra tudjuk a gyönyörű Brazil Jiu Jitsu Istennő, Mackenzie Dern helyét a kártyán. Dana White maga erősítette meg tegnap, hogy Dern a Fox Sports 1 ültetőinek főmeccse lesz Asley Yoder ellen.

További menetrend:

  • B. Dollaway – Hector Lombard

  • Bryan Caraway – Cody Stamann

  • Jordan Johnson – Adam Milstead

  • Beneil Dariush – Bobby Green


A Fight Pass ültetőkre lett száműzve a múlt héten elmaradó John Dodson – Pedro Munhoz mérkőzés, ami akkor még az előmeccs titulusban volt...

Dodson viszont nem vállalta a kihívást az alaposan fölémérő Munhoz ellen. Mivel ez Dodson utolsó meccse is a szerződésén, plusz nem is a legjobb a kapcsolata most a szervezettel, lehet most látjuk itt utoljára a varázslót.

A gálát pedig Mike Pyle nyitja Zak Ottow ellen.

Sikerült megmenteni a gálát, de nagyon sok szóda kell a fogyasztáshoz.

Ti mit gondoltok? Jó lesz ez így?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá