Szerkesztői magánvélemény: Conor McGregor egy kétszínű, irreleváns, felelőtlen barom
Conor McGregor Marc Goddardra vadászva ugrott be egy barátja győzelmét ”ünnepelni” a Bellator 187-en. Eközben sikerrel lepofozott még egy Bellator alkalmazottat is. Ha még nem láttad volna, alább a videó:
De egyelőre menjünk vissza az időben, mert sora van ennek, mint a rétesnek, ahogy nagymamám mondaná (csókollak Mama). Marc Goddard és Conor McGregor konfliktusa évekkel ezelőtt kezdődött.
Goddard egy Dave Hill nevű srácot edzett a Cage Warriors szervezetnél. Hill egyszer úgy járt, hogy a fiatal McGregort kapta ellenfeléül. A mérlegelésen McGregor tiszteletlen volt Hillel, a ”fook” mém még akkor csak kialakulóban volt. McGregor a meccsen lelépte Hillt és utána is próbálta a porig alázni. A meccs itt van:
A sors fintora, hogy McGregor következő meccse Ivan Buchinger ellen pont Goddard által volt dirigálva. Conor átment szegény Bukin is, de Goddard olyat lökött rajta miközben Bukit próbálta menteni, hogy ez nem tetszett az írnek. És ezt nem felejtette el azóta sem.
Ominózus jelenet:
Ekkor már minden bizonnyal tudni lehetett, hogy ez volt McGregor utolsó meccse a UFC előtt és találkozhatnak még Goddardal. De szinte abszurd módon ez eddig nem történt meg. Ezért néhány hete szinte kapóra jött neki, hogy barátja és ütőpajtija, Artem Lobov André Fili elleni meccsét Goddard felügyelte.
Az ír a meccs kellős közepén megérkezett a ketrec mellé, folyamatosan ordított Lobovnak, szaladgált mint valami barom. Goddard el is küldte a ketrec mellől, mert ”sarok-emberként” viselkedett, ami pedig létszámban és magatartásban is meg van határozva. McGregor állítólag még szövegelt neki innen-onnan, Lobov veszített, Conor, szokásához híven jól le is hordta Filit minden buzinak a meccs után.
Néhány napnyi fook és elép spicy meme alapanyag szórás következett, majd újra felkapta a sajtó, mert megérkezett az életéről szóló film. Ott nyilatkozott pár sületlenséget, de relatív nyugi volt. Ez az egész a péntek esti Bellator 187 gáláig tartott.
McGregor SBG-csapattársa és ”barátja” Charlie Ward meccselt a Bellator 187-en, Dublinban. Ward elintézte ellenfelét John Redmondot, Conor McGregor mint egy eszét vesztett őrült, megjelent a ketrecben. Azonkívül, hogy ő Conor McGregor, semmi hivatalos ügyben nem járt a Bellator eseményén, (aminek Dana White is nyilvánvalóan biztos örül[Scott Coker meg azóta is vigyorog mint a tök] a UFC-WME tengellyel együtt.)
A bibi csak annyi, hogy ezt a harcot ki más dirigálta, mint Marc Goddard... Conor Ward nyakába ugrott, majd a földre zuhantak. Pár Bellator alkalmazott és Goddard is szerette volna tudni mit keres Conor a ketrecben, aki szemmel láthatóan rossz néven vette ezt. Goddard után eredt, szövegelt neki, majd meg is lökte. Ekkor már hárman álltak közöttük, és épp a frissen kiütött Redmondon akartak átesni...
Miután kivezették a ketrecből, vissza akart menni, az íze kedvéért még leakasztott egy sallert egy Bellator alkalmazottnak is:
A megállapításaim a következők:
Conor McGregor a barátai meccseit használta arra, hogy egy személyes konfliktust rendezzen Marc Goddardal. Lobov ugyan kikapott, Charlie Ward győzelmére viszont senki sem fog a büdös életben emlékezni a történtek miatt. Mindenki elől ellopja még azt a minimális reflektorfényt is, amit kapnak. Ez szimpla tahóság.
Conor McGregor megtámadott egy bírót, megütötte egy olyan szervezet alkalmazottját, ahova a világon semmi köze nincs. Roy Nelsont kilenc hónapra meszelték el tavaly egy ilyenért, Jason High pedig kirúgták a bíró meglökéséért a UFC-től.
Conor McGregor a világon semmit nem fog ezért kapni. A Bellator iszonyatosan jól járt a publicitással, az eseményük csúsztatva volt leadva a televízióban az időeltolódás miatt, garantálom milliós nézettséggel. Ki fogják magyarázni, hogy csak néző volt, meg külföldön történt az eset, elvégre ki a franc szeretné leölni a saját aranytojást tojó tyúkját? Conor McGregor nem csak a UFC, hanem az MMA fölé is nőtt, ez volt az egyetlen MMA-hoz köthető megjelenése az elmúlt 12 hónapban. A saját barátait lopja meg az önnön egója fényezésével.
Conor McGregor nem fog övet egyesíteni Tony Ferguson ellen. Soha.
Conor McGregor egy iszonyatosan jó harcos, de egy rosszindulatú, önző és borzalmasan elszállt ember lett. De Conor McGregornak mindenki elnézi ezt is. Mert két percnyi trash talkért, minden meg lesz bocsájtva.
Én pedig rendkívül csalódott, dühös és szomorú vagyok.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá