Stipe Miocic: 'Daniel Cormier jön nekem eggyel, fontosabb számomra, mint a cím'
MMA

Stipe Miocic: 'Daniel Cormier jön nekem eggyel, fontosabb számomra, mint a cím'


Stipe Miocic azóta nem bunyózott, hogy tavaly júliusban kikapott a félnehézsúlyú bajnoktól. Riválisa azóta már tiszteletét tette az Oktagonban, megvédte címét Derrick Lewis ellen, Stipe pipa is volt azért, amiért nem kapott azonnali visszavágót, más emberrel pedig nem vállalt mérkőzést, pedig minden bizonnyal megtehette volna.

Igen ám, de most kiderült, nem is a címre hajt, hanem Cormierre (az már csak véletlen egybeesés, hogy Cormier a nehézsúlyú bajnok is egyben). Egy visszavágóval Miocic akkorát szakíthatna, mint DC ellene, hiszen visszaszerezné a koronáját, és revansot is tudna venni.

Miocic úgy gondolja, erre valós esély van:

"DC mindennél többet jelent nekem. Tudom, a szívem mélyén érzem, hogy jobb vagyok nála. Én vagyok a jobb bunyós.”

A vereségét követően pár héttel Miocicnek lánya született, és azt mondta, ez megváltoztatta az életét.

“Most már valóban küzdök valamiért. A lányomért is küzdök. Ez már nem csak rólam és a feleségemről szól, meg arról, hogy ezt szeretem csinálni. Még mindig szeretek bunyózni, de már egy jobb célért is küzdök.”

A 36 éves Miocic lánya felnevelése mellett minden nap edz, gyakran kétszer is, és hétköznapi állását sem adta fel eközben, vagyis továbbra is szolgálatban van, mint hivatásos tűzoltó.



Az egykori bajnok visszatekintett arra is, mit ronthatott el DC ellen:

“Úgy éreztem, hogy én voltam fölényben. De aztán hibáztam, eltértem a szokásos stílusomtól, és nem követtem a tervet. Aztán DC eltalált egy jól irányzott ütéssel, amit nem láttam. Megmondom őszintén, DC nem üt akkorákat, mint Francis Ngannou. Csak jó helyre talált be, oda, ahova kellett. Nem az volt, hogy feltörölte velem a padlót. Éreztem, hogy én vagyok a jobb bunyós. És megígérem, ha legközelebb összekerülünk, egy másfajta Miocic-et láthattok majd."

Furcsa mód a UFC nem csak Derrick Lewist, hanem Jon Jones-t, és még Brock Lesnart is Miocic elé helyezné rangsorban. Hát igen, ilyen életet élünk, manapság a UFC már úgy párosítja össze a harcosokat, hogy azt nézi, melyik meccs hoz majd több pénzt, nem pedig azt, ki hol áll a rangsorban.

Ennek ellenére Miocic azt mondja, a trash talk nem az ő stílusa, ezért tőle ne is várjuk, hogy McGregoroskodni fog a sajtóeseményeken. Szerinte enélkül is megérdemelné a visszavágóját:

“DC jön nekem eggyel. Ő egy úriember, csakúgy, mint én. Ha helyet cserélnénk, akkor én is adnék neki még egy esélyt. Visszaadnám neki az esélyt a címszerzésre. Nem ülnék a seggemen, és mondanám, hogy inkább mással bunyózok.”

Nekem pedig már csak egy kérdésem van. Hogy lehet ezt az embert NEM imádni?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá