Ronda Rousey végre felfedte, agyrázkódások miatt hagyta ott az MMA-t

Ronda Rousey végre felfedte, agyrázkódások miatt hagyta ott az MMA-t


Ronda Rousey rettentő fiatalon, 2016-ban mindössze 29 évesen hagyta ott az MMA-t, miután két vereséget elszenvedett zsinórban.

Minden idők egyik legjobb női MMA fightere először Holly Holmtól kapott ki egy brutális fejrúgást követő kalapácsütés zápor következtében, ami nagyon rosszul érintette, mert már a meccs előtt irritálta Holly magabiztossága, így nem tiszta fejjel ment bele a mérkőzésbe, egy sokat kritizált edzővel, aki azóta kámforrá vált.



Ez után jött Amanda Nunes, akiről csak évekkel később derült ki, hogy a női GOAT-ról van szó. Ez a második vereség azért érintette rosszul "Rowdy"-t, mert nem tudta akkor még, kivel is áll szemben. Ronda így tehát 29 évesen, 12-2 mérleggel vonult vissza, méghozzá úgy – és ezért mind a mai napig haragodtunk rá kicsit –, hogy erről nem tájékoztatta a rajongóit.

Nem tette le a kesztyűt az Octagonban, nem mondta ki visszavonulását egy interjúban sem, csak úgy egyszerűen eltűnt.

Most, 8 évvel később derült csak ki, hogy miért vonult vissza, hiszen az egyik Instagram-livejában "kis késéssel" elárulta az okokat.
“Az agyrázkódásaimat éveken át titkolnom kellett, hogy folytatni tudjam a sportot, és gyakorlatilag ezek miatt kellett visszavonulnom" – árulta el Rousey az Instagram Live-jában, amelyben az új könyvét, az Our Fightot promózta.

“Szerintem ez a Holm elleni vereség olyan jelentős volt, hogy egyszerűen nem voltam képes beszélni róla egy interjúban vagy cikkben sem. Már a judós éveimben is sok agyrázkódásom volt, amiről nem beszélhettem, mert azzal szó szerint egy céltáblát tűztem volna ki a fejemre és valószínűleg nem is engedtek volna versenyezni. A WWE-ben ugyanez volt a helyzet. Náluk is sok olyan atléta van, akiknek több agyrázkódásuk is volt, szóval ez nem vetne rájuk jó fényt. Szóval még itt sem tudtam beszélni erről. Úgy gondolom, ez a könyv a legjobb módszer és alkalom arra, hogy végre mindent elmondhassak a témáról. Szeretném, ha az emberek megértenék a döntéseimet, meghallanák az érveimet, hogy miért voltam kénytelen befejezni a pályafutásomat azokban az időkben, amikor erősebb, gyorsabb és ügyesebb voltam, mint korábban bármikor, és jobban is értettem ezt a művészetet, mint korábban bármikor. Nehéz döntés volt, amit nem is az agyam, hanem a testem hozott meg."

Ez a könyv is kötelező olvasmány lesz, hasonlóan Conor McGregor edzője, John Kanavagh "Győzz vagy tanulj!" című kötetéhez. Reméljük, megjelenik magyar fordításban is. Az Our Fight angolul áprilisban jelenik meg, már előrendelhető online. Ez Rousey második könyve, az első 2016-ban jelent meg, My Fight - Your Fight címmel.



 










View this post on Instagram























 

A post shared by Ronda Rousey (@rondarousey)





Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá