A UFC Dicsőségcsarnokának tagja Valeria Lipovetskynek nyílt meg a múlt eseményeiről, és kifogást kifogásra halmozott. Az egész interjú olyan, mintha Rowdy végig saját maga alatt vágta volna a fát, még a fogvédőt is szóba hozta kifogásként.
„Szó szerint agyrázkódásom volt már a mérkőzés előtt is, elestem egy lépcsőn, és az agyamban is kevesebb folyadék volt a balul elsült fogyasztás miatt, így nem volt mi megvédje az agyamat. A fogvédőm sem volt jó, valahogy minden rosszul jött ki aznap. Az egész bunyón alig álltam a lábamon, próbáltam elrejteni ezt, de mentálisan nem voltam ott. Nem tudtam jól felmérni a távolságot. Nem kapcsolt az agyam. És miután kikaptam, mindenki azt mondta, hogy nem is vagyok jó bunyós."
Minden idők egyik legjobb női MMA fightere egyébként valóban árnyéka volt korábbi önmagának Holly ellen, volt egy földreviteli kísérlete, ami annyira félrement (Holly simán kitért előle), hogy emlékeink szerint még az egyik UFC-s szakkommentátor, Mike Goldberg is megjegyezte, hogy "sosem láttunk még ilyet".
Rousey hozzátette azt is, hogy úgy gondolja, ő minden idők legjobb küzdősportolója, és a sérülések mellett nagyban hozzájárult a visszavonulásához az, hogy a rajongói ellene fordultak.
“Tudom, hogy én vagyok minden idők legjobb küzdősportolója. De egy ponton olyan sok neurológiai sérülést szenvedtem, hogy már nem bírtam tovább, és minden, amit korábban elértem, kámforrá vált a rajongók szemében. Láttam, hogy a rajongóim ellenem fordulnak a második elvesztett bunyóm után, és el akartam tűnni előlük, már nem akartam szórakoztatni őket. Mindenemet odaadtam nekik korábban, és utáltak, amiért ezt már nem tudtam megtenni."
Szólj hozzá