Robert Whittaker nem akar örökké a 185 fontos divízió mumusával harcolni
MMA

Robert Whittaker nem akar örökké a 185 fontos divízió mumusával harcolni


Akár tetszik, akár nem, Robert Whittaker egy év alatt kétszer verte meg Yoel Romerot.

Trilógia normális esetben akkor történik, ha egy oda-visszavágót követően itt és ott is van egy győzelem.

Idén már nem az első eset, hogy ilyennel állunk szemben, Joanna továbbra is Rose Namajunast akarja, annak ellenére hogy ott egy pár perces KO volt mindennek az alapja.

Whittaker 11 hónap alatt 10 menetet darált a kubai kiválósággal, az első meccset fél lábbal, ezt most fél kézzel hozta el.

De a hitetlenkedők és akik mondjuk Romeron buktak pénzt a tippmixen, nem elégedettek.

Robertnek kellett pár nap míg mikrofon közelbe került, végre elmondhatta ő is mit gondol erről az ötletről:

”Mikor Rogan megkérdezte a meccs utáni interjúban, hogy akarnék-e harmadik meccset, nem értettem mit akar a dologgal. A szót nem érettem, mit takar a rubber match. (azt jelenti, hogy ha két harcos 1-1 egymás ellen, a harmadik a rubber match) Szóval nem, nem akarok örökké a súlycsoport mumusával harcolni! Ez nem olyan, ahogy a UFC csinálja e dolgokat. Kettőből kétszer hasalt el mérlegelés végett, de megint harcolnom kellene vele?”

Whittaker elmondta még, hogy ismét meg kell gyógyulnia, mert most a keze tört atomjaira, múltkor pedig a térdét rúgta szét a kubai.

”Olyan volt mint ha vasat ütöttem volna. Ütöttem és rúgtam, de nem ártott neki semmi. Nem hatottak rá a csapásaim. Sok mindenkivel harcoltam középsúlyban, de még ilyet nem láttam. Viszont úgy üt, mint egy kamion. A testem nagyon le van strapálva, idő kell a regenerálódáshoz, meg a gyógyuláshoz. Továbbá, ha én aláírok egy meccsre, aminek a papírján 185 font van, akkor annyi is leszek. Mert profi sportoló vagyok.”

A 185 gyakorlatilag emiatt a helyzet miatt dugultabb mint eddig, Luke Rockhold tegnap lett megoperálva, három hónapig nem rúghat. Meg amúgy is tervezte a félnehézbe való lépést.

Romero se festett jól a harc előtt, meg azt követően se, meg Dana White is támogatja a 205-be való felmenetelt.

Chris Weidman nem tudom hol él azokkal a kijelentéseivel, hogy neki címmeccs járna. Utolsó 4 meccsén 1-3, az az 1 is csak azon múlt, hogy jött a menet vége Kelvin Gastelum ellen.

Gastelumnak vannak elvileg problémái most, amit Dana White is említett, Jacarét pedig megverte egy hónapja.

Totális tanácstalanság és katyvasz.

Szerintetek is?


Szólj hozzá