A UFC 112 Abu Dhabiban volt, a mai napig emlékezhetünk arra a moslék főmeccsre, amit Anderson Silva és Demian Maia produkáltak, talán árnyalta azt, hogy Hughes szarrá verte.
51 évesen a ONE úgy döntött, leigazolja egy szintén nem épp fiatal ember ellen harcolni.
Yuki Kondo 103. meccsére készült úgy, hogy a Pancrase szervezetnél három súlycsoport bajnoka is volt, karrierje fényesebb részében.
Renzonak kicsit több mint nyolc év kellett tehát az ígért visszatéréshez, de igazi badass, azaz faszagyerek volt most is.
A ketrec mellé érkezve finoman jelezte a cutmaneknek, hogy ő bizony nem kár még vazelint se az arcára. Azok meg lestek mint Rozi a moziban, de végül is megértették a brazil legenda nem mindennapi kérését.
Az első menet egy bűzölgő foshalom volt, gyakorlatilag semmi se történt, szinte példátlan módon kettős sárga lappal lett honorálva az inaktivitás.
A másodikban viszont borult a bili, mindketten be voltak szarva kiütés rémétől, de Kondo elkezdett szájalni Renzonak, aki mint a meccs utáni interjúban kiderült, azt mondta neki vissza, hogy ”most rúgom szét a segged.”
Így is lett. Másfél perc után ráment egy singlere, amiből csinált egy backtaket, földre tette Kondot, rárakta az RNC-t, a japán meg félájultan kopogott.
Wow!
The legendary Renzo Gracie returns to the cage at 51-years-young and submits Yuki Kondo in R2. "I did what my family has been doing for 100 years, choking people." #ReignOfKings pic.twitter.com/fhmQBpwjHA
— caposa (@Grabaka_Hitman) July 27, 2018
Renzo a meccs előtt is mondta, nem áll szándékában visszavonulni, ám nagy mosolya a meccs után sem engedett másra következtetni.
”Csak azt csináltam, amit a családom már 100 éve csinál. Kifojt embereket.”
A gála többi része is élvezhető volt, Martin Nguyenből Nem lesz soha három súlycsoportos bajnok, míg Shinya Aoki a leghangosabb hattyúdalt énekelve úgy bontotta fel Shannon Wiratchai koponyáját, mint egy doboz macskaeledelt.
További eredmények itt:
Szólj hozzá