Paul Felder kukázza Al Iaquintát, ha a hó végéig nem egyeznek meg
MMA

Paul Felder kukázza Al Iaquintát, ha a hó végéig nem egyeznek meg


A 218-ra tervben volt már ez a meccs, de Al pár héttel előtte vissza kellett, hogy lépjen. Továbbra is vacak a térde, de úgy tűnik, most már egészséges.

A bibi nem is ezzel van. Az ír sárkány Felder egy interjúban elmondta, hogy Iaquinta benne van a meccsben, csak épp annyi pénzt kérne ezért, hogy a szervezetnek nem éri meg a dolog. Továbbá Felder is szeretne valamivel többet kapni, ami jelenlegi három meccses győzelmi szériája végett érthető is.
”Beszélnem kell Sean Shelbyvel, hogy mi lesz ezzel. Harcosok vagyunk, több pénzt akarunk. Al négy meccses szerződése közepén van, szóval itt az ideje egyezkednie az újról, mert ha nem sikerül, akkor legalább azzal a tudattal harcol, hogy bárhová eligazolhat bárhova”

Felder kitért a könnyűsúlyú divízió problémáira is, ami minden gondnak a gyökere lehet:
”Nézzétek, a súlycsoport egy rom jelenleg. Nem tudjuk merre tartunk. Így megértem Al kérését a nagyobb meccspénz felé. Conor nincs itt, Khabib most tért vissza, Dustin Poirier meg Eddie Alvarezzel lehet elfoglalva. Dustin őt akarja, Eddie meg valaki mást és ezért várni is hajlandó.”

Felder ezután megnevezte az időpontot is a meccsre, kicsit foglalkozva még a TOP 15 könnyűsúlyú harcos helyzetével is:
”Nagyon szeretnék komolyabban betörni a rangsorolt harcosok közé. De a Top 15 helyzete se rózsás. James Vick legalább kapott egy harcot Francesco Trinaldo ellen, Kevin Lee el  van tűnve, Michael Chiesa sem hallat magáról. Nekem meg rangsorolt harcos kell, így Iaquinta személye megfelelő. Az időpont pedig legyen a londoni gála. De ha a hó végéig nem tudunk megegyezni, más ellenfelet kell, hogy keressek. Szóval kedves UFC, fizessétek ki az embert. Vagy indítsunk neki egy gofundme oldalt vagy mi? Semmi bajom vele. Jó gyerek. De nem akarok az ő várakozás-játéka miatt harc és időpont nélkül maradni. Imádnék Londonban harcolni.”

Ez egy nagyon jó kis harc lenne, de ismerve a UFC morálját e téren, lehet Feldernek más ellenfelet kéne szereznie, aki rangsorolt is. Az egyetlen ilyen pedig aki reálisan szóba jöhet, az Beneil Dariush.


Szólj hozzá