Öt meneten keresztül hengerelt Rico Verhoeven, továbbra is ő a nehézsúlyú Glory király

Öt meneten keresztül hengerelt Rico Verhoeven, továbbra is ő a nehézsúlyú Glory király


Birminghamből jelentkezett a Glory 54-es számú gálája, melynek főmérkőzése már átcsúszott a vasárnapi napra.

Rico Verhoeven második meccsére készült, horvát riválisa Mladen Brestovaccsal szemben.

A duó már két éve márciusban találkozott egyszer, akkor Rico elhozta a döntést Párizsban.

A 29 éves holland 15 meccse veretlen, horvát ellenfele utóbbi hat meccséből ötöt nyert, a nemrég a Bellator kickboxing szolgálataiba álló Hesdy Gergest például alig több mint fél perc alatt darálta be.

Az első menetben a rúgások játszottak szerepet főleg, Rico próbált szorosban maradni, hogy a Cro Cop által faragott és inspirált Brestovac bal fejrúgás még gondolat szinten se forduljon elő.

Rico az elkövetkezendő 12 percben a tőle megszokott tanári módon kezelte a helyzetet, lebontotta a horvátot, de a nagy finis elmaradt.

Negyed órányi harcot követően Rico Verhoeven megérdemelten zsebelte be hetedik címvédését.

”Nagyon kemény harcra számítottam, és azt is hozta Mladen. Minden tiszteletem az övé, igazi harcos. Szerencsére, az én fejem túl kemény volt neki!” - mondta Rico nevetve.

A jövőjével kapcsolatban pedig egy szaftos dolgot sokat sejtetően elejtett:

”A következő nagy dolog szeptember 29-én lesz, a hazámban. Jobb harcosként térek vissza, mint valaha.”

A Glory 59 Amszterdamból jön majd, ahol úgy néz ki, megkaphatjuk majd a Badr Hari elleni mérkőzést, újra.

Remélhetőleg sérülésmentesen.

A gála előmeccsén a Glory váltósúlyú címéért ment a harc, Harut Grigorian meggyőző harccal védte meg azt ami az övé, Alim Nabiyev ellen.

A számos gála egyébként kicsit befuccsoltra sikeredett, Rico és Harut meccsei alatt Bailey Sugden és Aleksei Uliganov meccse egy bődületes összefejelés miatt félbeszakadt, Chenglong Zhang meg kipontozta Adrian Maximet.

SuperFight Series eredmények:

Light Heavyweight Headline Bout: Danyo Ilunga def. Fraser Weightman via unanimous decision (29-28, 30-27, 30-27, 30-27, 30-27)
Lightweight Co-Headline Bout: Josh Jauncey def. Christian Baya via split decision (29-28, 28-29, 29-28, 29-28, 29-28)
Welterweight Bout: Adam Hadfield def. Richard Abraham via split decision (29-28, 28-29, 29-28, 29-28, 30-27)
Lightweight Bout: Marat Grigorian def. Liu Xu via unanimous decision (30-27, 30-27, 30-27, 30-27, 30-27)
Lightweight Bout: Elvis Gashi def. William Goldie-Galloway via unanimous decision (30-27, 30-27, 30-27, 30-27, 30-27)
Welterweight Tournament Semifinal Bout 2: Mark Timms def. Dawid Blaszke via unanimous decision (29-28, 29-28, 30-27, 30-27, 30-27)
Welterweight Tournament Semifinal Bout 1: Jamie Bates def. Tommy King via unanimous decision (30-27, 30-27, 30-27, 30-27, 30-27)


Szólj hozzá