Öt meccset buktunk kevesebb mint 12 óra alatt
MMA

Öt meccset buktunk kevesebb mint 12 óra alatt


Káosz. Kapaszkodjatok meg. 

Többet között Max Holloway – Frankie Edgar és Dominick Cruz Jimmie Rivera párosításai sem valósulhatnak meg. Fontos! Részletes elemzés a cikkben!

Hát, több mint egy hónapja írok nektek, de ennyire rossz hullámra emberemlékezet óta nem emlékszem a UFC-n belül.

Kezdjünk neki szép sorban.

Először Aljamain Sterling ellenfele, Rani Yahya jelentette be, hogy a UFC Fresnoban tartandó december kilencedikei eseményéről kénytelen távol maradni, egy meg nem nevezett sérülés miatt. Sterling valószínű új ellenfelet kap, de a levesben az is benne van, hogy a mindjárt részletesebben leírt többi sérülés végett, a 219-en köthet ki.



A második sajnálatos eset Joanne Calderwooddal történt, Bec Rawlingsal csaphatott volna össze szalmasúlyban, de az amúgy is megtépázott UFC Sydney kártyára még találtak helyettest. Rawlings egy hozzá hasonlóan színes egyéniséget, Jessica-Rose Clark kisasszonyt kapja végül, akinek ez lesz a UFC debütálása.



Szegény UFC Sydneyt az ág is húzza, pár percre rá érkezett, hogy Humberto Bandenay perui pehelysúlyú nem tud kiállni Alexander Volkanovski ellen, szintén sérülés miatt. Bandenay, aki pár hete beugróként debütált Mexikóban, egy igencsak meggyőző kiütéssel borította meg Martin Bravot. Humberto elvileg csuklótörést szenvedett, helyettesítésén dolgozik a szervezet.

A jövő heti gálán így nem tudom, marad-e lassan olyan meccs, ami eredetileg tervezett lett volna.

View this post on Instagram

Bueno gente, ya la mayoria se entero de esta malisima noticia , para mi fue muy dificil asimilarlo (muñeca fracturada) , los que me conocen y siguen mi carrera saben que sacrifico muchas cosas por estar aqui en california entrenando para representar de la mejor manera a mi pais del cual me gusta sacar pecho , disculpenme por no poder seguir en pie con la pelea , intente hasta lo ultimo para poder llegar , pasando por mi cabeza pelear asi con la muñeca fracturada , sabia que tenia a todo un pais esperando esto y me dolia aceptar la realidad de lo que me decia el doctor " SOLO QUEDAN 11 DIAS , NO PODRAS PELEAR " fue duro pero es lo que me toca vivir hoy por hoy . Desde ya les digo que solo mi mano derecha es la que esta mal asi que hare mi terapia y seguire entrenando el resto de mi cuerpo .voy a regresar mas pronto de lo que todos imaginan , si tengo que sacrificar NAVIDAD Y AÑO NUEVO para conseguir esto lo hare y me quedare entrenando aca ! Vamos a volver mas fuertes y con mas ganas , les debo una mi gente , gracias por sus buenas vibras y sus mensajes de motivacion ! ARRIBA PERU CARAJO !!! Gracias a mis auspiciadores que siempre estan conmigo ! #reebokperu #mapfreperu #perumoneygram #UN #municipalidaddemagdalenadelmar

A post shared by Humberto Bandenay (@humbertobandenay) on



A harmadik után már elkezdtem gondolkodni, hogy utólag áldozunk-e a 217-ért, de az istenek úgy döntöttek, ha dől a szar, akkor dőljön ahogy csak bír.

Először Frankie Edgar jelentette be, hogy hat hétig no-contact állapotba került, három hónap múlva tud csak meccselni leghamarabb.



Max Holloway érthetően csalódott, de rendkívül nagyra értékeli Edgart, és szeretne a 218 kártyájának főmeccsén maradni.





Már meg se lepődtem mikor háromnegyed háromkor is vonyított a telefonom, Dominick Cruz nagy visszatérése is csúszik, az egykori harmatsúlyú király karját törte, eddig ismeretlen körülmények között.



A 219 minden valószínűség szerinti előmeccsének eredeti terve mehet a kukába. Jimmie Rivera ellenfél nélkül maradt.

Akkor beszéljünk az utóbbi két meccs lehetséges változásairól, mert az első három megoldódott gyakorlatilag.

Max Holloway lehetséges és minden logika szerinti legjobb ellenfele Cub Swanson lehetne. Cub helyzete viszont baromi érdekes. Utolsó UFC harcára készülhet, december kilencedikén Fresnoban lenne főmeccse Brian Ortega ellen. Killer Cub négyet húzott be egymás után, és rendkívül frusztrált volt, hogy nem kapott övmeccset.

Cubnak szemmel láthatóan tetszene a dolog:



Eközben természetesen jött más jelentkező is, José Aldo személyében, aki visszavágót követel Hollowaytől.



A bibi csak annyi, hogy Aldo elvileg Ricardo Lamassal meccselne előmeccsben, a UFC on Fox 26-on, Winnipegben, december 16-án.

Jimmie Rivera ellenfele az a John Lineker lehet, aki valamit szerintem megérzett. Két hete, Marlon Vera elleni meccse után kerek perec kijelentette, hogy ha valami közbejön a Cruz – Rivera meccsen, ő azonnal beugrana bármelyikük helyére.



Már meg sem említem, hogy a legelső említett meccsben hoppon maradt  Aljamain Sterling is menne Rivera ellen.



Ugye milyen átlátható?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá