Őrület a ROAD FC 47-es számú gáláján! Videókkal!
MMA

Őrület a ROAD FC 47-es számú gáláján! Videókkal!


Ugyan kicsit lassan indult a randevú Pekingben, a végére mindenki megkapta amire vágyott.

Talán túl sokat is egykét esetben.

Az ültetők első négy meccse végigment, így jelentősen ki voltunk éhezve egy kis hirtelen halálra, td_stryder kollégával.

Majd két órát követően jött tehát az első KO, majd az ültetők csúcsán, a 2018-as ROAD FC nyitottsúlyú torna tartalékmeccse Kazuyuki Fujita és Handong Kong között.

A két cserebogár jelölt csinált egy erős közepes meccset, ami váratlan módon, egy ágyéktalálat miatt ért véget. Handong egyértelműen menekülni akart a meccsből.



De, a főkártyán magyar ajkú embernek szurkolhattunk, Lungu Sándor a jelenkor talán legnagyobb paradoxát, Chris Barnettet fogadta.

Barnett, alias Huggy Bear extrém mozgékonyságáról, kreativitásáról híres, melyet most is megvillanthatott, ugyanis Lungu Sándort kevesebb mint fél menet alatt oldotta meg.



wow:



Jerome LeBanner helyére érkezett meg az egykori UFC és Bellator veterán, Oli Thompson. Másfél meneten át harcoltak Deng Chaolongal, mikor az angol olyan térdeseket mért a kínai oldalába, hogy feladta a meccset. Adta volna hamarabb is, ha figyel a bíró. Ejnye spori.





Gabi Garcia következett, végre nem egy csirkefarhátért sorban álló nyugdíjast vert meg, hanem azt a Veronika Futinát, akinek van is valami harc-tapasztalata. A dolog boncolgatását nem tartom említésre méltónak:




Az est egyik legnagyobb neve, Gilbert Yvel jött, Mighty Mo ellen. Utóbbi a szervezet jelenlegi nyitottsúlyú bajnoka is, bár ennek nem sok tanúbizonyságát mutatta.

A több mint másfél éves pihenőt tartó Yvel csíknak vágta Mo-t, majd egy karfeszítést vetett be. Úgy tűnt, az eredetileg Siala Siliga névre hallgató amerikai csodával határos módon kibírta az esetet.

Pár másodperc múlva finoman észleltük, hogy nem így történt, karja ugyanis természetellenes állapotban állt. Game Over, insert coin.



au au au au au au



A főmeccsben a helyi ász, a disznósajtok, kolbászok, kocsonyák, bográcsosok, sütemények, kalácsok, kakasos nyalókák, törökmézek és lekvárok nagy rajongója, Aorigele fogadta Jae Hoon Kimet.

Aorigele, a kínai zsebkönyv szerint zsírgépet jelent, de ennek ellentmondva alkatához képest igencsak jól mozog (copyright by stryder). A dolog két meneten át vicces volt Aorigelének, a harmadik elején elkomolyodott, és befejezte a dolgot.







Ennyi volt a gála.

Huggy Bear, Kung Fu Panda(Aorigele) ellen megy majd az elődöntőben, míg Oli Thompson Gilbert Yvelt kapja.

Várjuk.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá