A bal alkar nélkül világra jövő Nick egész addig veretlen volt pályafutása alatt, míg össze nem csapott Justin Gaethjevel.
Ott és akkor mindketten kibontakozó csillagok voltak, mindketten 11-0 mérleggel. Justin volt a bajnok, Nick ellen védett először.
Justin nagyon ki is ütötte, véget vetve ezzel bajnoki álmainak a WSOF-en belül.
Ugyan két döntéssel szerzett győzelmet még összehozott, de 2015 őszén hátat fordított a sportnak.
Tegnap estig tartott a hivatalos pihenő, ugyanis a Legacy Fighting Alliance szervezetnél 165 fontos catchweightben főmeccset kapott Sonny Luque ellen.
Az LFA 35 gála 11 meccses kártyájának csúcsán (érdekességképpen jegyezném meg, hogy először láttam olyat, hogy ”postlim” meccs, ugyanis három amatőr mérkőzés a főmeccs után jött még)léptek tehát ketrecbe, mely csupán fél menetig tartott ugyanis Nick egy hátsó fojtással kopogtatta Sonnyt.
Nick Newell Wins Sub R1#LFA35 pic.twitter.com/t38vu2xc00
— Jonnyboy (@JBNeverDies) March 10, 2018
A közönség felrobbant, Nick pedig ismét UFC lehetőségért kiáltott, amit amúgy Dana White már évekkel ezelőtt lelőtt egyszer.
”Az élet egy kemény és hideg hely. Meg fog rágni, kiköpni, de ha a ribancoddá teszed, bármire képes lehetsz. Lehetsz körülmények áldozata, vagy csinálhatod a magad körülményeit. Én az utóbbit teszem. A világ egyik legjobb harcosa vagyok, akinek helye van a UFC-ben. Erről ennyit. 14 okot adtam rá, 14 alkalommal bizonyítottam amit mondok.”
Newell 15 meccséből 14 alkalommal nyert, amiből 9 esetben kopogtatta ellenfeleit.
Szólj hozzá