Ne légy punci, tanuld meg levinni az ellenfeled a földre

Ne légy punci, tanuld meg levinni az ellenfeled a földre


A címmel lehetne összefoglalni, Robert Drysdale és Vinny Magalhaes mondandóját. Lássuk miről van szó, bővebben.



A brazil jiu-jitsu terjedése, fejlődése egyre gyorsabb ütemben halad. Az elmúlt években egyre több és több ember ismeri meg ezt a küzdőstílust és kapja el a BJJ-életérzést. Ezen dicséretes trendek mellett azonban megjelentek a viharfelhők is, melyek főként a sport BJJ egét árnyékolják be, ugyanakkor hatással vannak az egész jitsus társadalomra és a sport megítélésére egyaránt. A világ – és az ADCC-bajnok Robert Drysdale klaviatúrát is ragadott, hogy hangot adjon véleményének, mi pedig eljuttatjuk üzenetét hozzátok.

Mielőtt rátérnénk a szóban forgó üzenetre, nézzük meg, mi a probléma. Nos, a BJJ fejlődésével a versenyzők egy része igen erősen elmozdult a különböző guardok erőltetésének irányába. A guard az a pozíció, amit a földön fekvő küzdő azért alkalmaz, hogy kiegyenlítse az alsó pozícióból származó hátrányát, és a siker reményében vegye fel a küzdelmet az ellenfelével. Az idő előrehaladtával mára rengeteg különböző guard pozíció alakult ki, az egészen egyszerűektől az olyanokig, amelyek kivitelezése nem minden testalkatú embernek felelnek meg, de bőven van miből válogatni. Önmagában azzal, hogy valaki inkább alulról szeret dolgozni, nincs semmi probléma, ez a sport szépsége: mindenki azt csinálja, ami neki fekszik.

A BJJ egy földharc-központú harcművészet, de a földharchoz először a földre kell vinni az ellenfelet. Úgy tűnik, sokan nem gyakorolják magukat a földrevitelek helyes gyakorlásában, kivitelezésében. Ez már-már egészen groteszk helyzeteket szül. Nos, Drysdale ez ellen szólalt fel:


„Földrevitelek, barátaim… Kérlek, tanuljátok meg őket, és fejezzétek be annak az értelmetlenségnek az ismételgetését, hogy a jiu-jitsu a földharcról szól. Álló helyzetből kezdünk, ne legyetek lusták! A guard pozíció célja, hogy folytatni tudd a küzdelmet, ha hibáztál és levittek… Tartsuk életben a jiu-jitsu harcművészeti aspektusát!”

Egy fecske ritkán csinál nyarat. Drysdale azonban nincs egyedül. A mind MMA-ban, mind BJJ-ben jeleskedő Vinny Magalhaes (14-8-1 MMA, a 2007-es, Los-Angeles-i no-gi bjj világbajnokság aranyérmese) egészen odáig ment, hogy a „jiu-jitsu puncifikációjáról” beszélt:
„Nem utálhatom a játékosokat, de a játék … A sport BJJ egy furcsa játékká vált, puncifikált szabályokkal. Az IBJJF nem engedélyez egy rakás lábfeszítést, még fekete öves szinten sem. A lábkaszálás – ki tudja, milyen megfontolásból – szintén illegális, ahogy az ellenfelet földhöz vágni (slam) sem ér, hogy így kerüld el a feladásra kényszerítést. Ugyanakkor az teljesen rendben van, hogy az emberek úgy vonszolják a seggüket a tatamin, ahogy a kutyák teszik szarás után.


A legjobb versenyzők közül talán egy maroknyi az, aki valóban meg tudná védeni magát, ha a szitu tényleg bedurvulna az utcán. A sport jitsu elveti azt az ideát, hogy a BJJ egy küzdőstílus, és így játékká válik.

A játékosokat nehéz okolni emiatt, hiszen ők csak a szabályoknak megfelelően játszanak. Az IBJJF a legnagyobb szervezet, ami a brazil jitsut promotálja, és még a borzalmas versenyszabályaik ellenére sincs egyetlen más szervezet sem, ami jelenleg felvehetné velük a versenyt, őket tartják a legrangosabbnak. Pontosan emiatt gondolja azt a legtöbb versenyző, hogy az IBJJF szabályait követni kell, és ezért távolodik egy egyre jobban a BJJ a gyökereitől és válik egy nem túl nézőcsalogató játékká, ahelyett, hogy egy valódi önvédelmi rendszer volna.

Imádtam azokat az időket, amikor giben versenyeztem, csak giben edzettem és olyan arcokkal küzdöttem, akiket ma, mint legendákat tartanak számon. Elmondhatom, hogy a meccseink többségét én nyertem, olyan emberek ellen, akiket még ma is örömmel nézek akció közben.

Az „új” jiu-jitsu egyáltalán nem érdekel. Már nem tudok úgy megnézni egy versenyt, mint régen. Király, hogy ezek a srácok azt csinálhatják, amit akarnak, aranyérmet nyernek, és abból élnek, amit szeretnek. Ha azonban 1997-et írnánk és ez volna az akkori BJJ, amit anno nekem mutattak, akkor lehet, hogy inkább valami mást csinálnék, mert ’97-ben figyeltem Mario Sperry-t, Royler Gracie-t, Saulo Ribeirot, Amauri Bitettit, Roletat és ezeknek az embereknek agresszív és látványos stílusú jitsuja volt. Erősen kétlem, ha akkoriban a mai „ollózásokat”, vagy azt láttam volna, hogy valaki a seggét, viszkető fenekű kutyaként húzza a tatamin, belevágtam volna a BJJ-be.”

Ez elég velősre sikeredett. Nektek mi a véleményetek, tényleg ekkora lehet a probléma? És ha igen, mi lehet a megoldás?


Szólj hozzá