Nagy vihart kavart ez a jelenet a hétvégi UFC-gálán
MMA

Nagy vihart kavart ez a jelenet a hétvégi UFC-gálán


A hétvégén scapott össze Ovince Saint Preux (rövid: OSP) és Tanner Boser. OSP beugróember volt a gálán, és félnehézsúlyból váltott át nehézsúlyra.

A mérkőzésnek ellentmondásos vége lett. OSP a földön tartotta Bosert, aki úgy tűnt, hogy a ketrec falának kapaszkodva húzta el magát a földről (később kiderült, hogy nem, ököllel ért a falhoz). Ez a "technika" tiltott, a bíró észrevette és lecsapta Boser kezét a ketrecről, de már akkor, amikor félig felhúzta magát (a hátán feküdt előtte, rajta volt OSP).

A bunyós először fél térdre ereszkedett, kivédte OSP földrevieli kísérletét, majd KO-zta. Itt nézheted meg a jelenetet a második menet 3. percétől kezdve.



Ovince csapata fellebbezést nyújt a vereség ellen. Az amerikai azt mondta, érezte, hogy a mérkőzésvezető, Jason Herczog a hátára teszi a kezét, ami azt jelzi, hogy az akciónak meg kell állnia, ezért egy pillanatra megállt ő is, és ez után fordult a kocka.

A csapat azt reméli, no contest-re tudják változtatni az eredményt. Fabricio Werdumnak sikerült egy hasonló bravúr még a múlt hónapban.

Boser tagadja, hogy csalt volna, ugyanakkor elismeri, hogy Preux csapata lázad, hiszen az az érdekük, hogy a bunyósuk érdekeit védjék. Te milyen döntést hoznál?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá