Robbie Lawler korunk talán legnagyobb akaraterejét mutatta be Rafael dos Anjos ellen pár hete.
Az egykori váltósúlyú bajnok a UFC on Fox 26 főmeccsének közepén szenvedett brutális sérülést, elszakadt a keresztszalagja, ami még egy jó darab porcot is kiszaggatott a térdéből.
Dana White a yahoonak adott egy videóinterjút Thaiföldről, ahol kitért a heroikus tettre.
”Az ember lába egy rom volt. Totálisan tönkrement. Szétszakadt a keresztszalagja, aminek az egyik vége egy jó darab porcot is magával tépett. A harmadikban a kerítés mellé kerültek és azt kérte Rafaeltől, hogy basszanak oda, de csak ütésekkel.”
RDA benne volt a dologban, a meccs pedig végig is ment. Lawler pedig nem is beszélt a dologról nyilvánosan eddig, White pedig úgy döntött, nyilvánosságra hoz pár részletet az esetről.
Arról, hogy Robbie mikor megy rekonstrukciós műtétre még nincs szó, de a sérülés mértékét ismerve ez több mint egy éves pihenő lesz.
Szerencsére az orvostudomány és a rehabilitáció már magasabb fokon van mint egy évtizede, hasonló sérülésekből jött vissza Georges St-Pierre, Conor McGregor és Carlos Condit is.
Lawlernek így elmondhatjuk, borzalmas éve volt. 2016 közepén egy menet alatt elintézte Tyron Woodley, 2017-ben pedig Donald Cerrone elleni visszatérő meccse csúszott pár hetet.
Igaz Cowboy volt beteg, de a meccsen sem volt meggyőzően jobb Donaldnál, mégis nyert.
Szólj hozzá