Michael Johnson: 13 évesen voltam 145 font, rémálmaim vannak a fogyasztástól
MMA

Michael Johnson: 13 évesen voltam 145 font, rémálmaim vannak a fogyasztástól


Egy szinte már horrorsztori következik a súlycsoportváltásról és ami mögötte van.

Michael Johnson egy érdekes figura. 31 évesen egy évtizednyi könnyűsúlyú szereplést követően, a hétvégén életében először, pehelysúlyban mérkőzik meg Darren Elkins ellen.

Jelenlegi mérlege 17-12, az Ultimate Fighter 12. évadában került a UFC-hez és azóta is lelkesen húzza a szekeret. Ennek 8 éve. Vannak nagy győzelmei például Melvin Guillard, Edson Barboza,  Dustin Poirier vagy Tony Ferguson ellen is. V

Vereségeit is szinte majdnem gigászi nevek által szedte össze. Nate Diaz, Khabib Nurmagomedov, vagy tavaly talán az év meccsén Justin Gaethje.

Utóbbi volt pályája első KO/TKO veresége is, szóval úgy döntött, hogy súlycsoportot fog váltani. De nem az ilyenkor logikus könnyű → váltósúly vonalat vitte, nem... Lemegy pehelysúlyba.

A fogyasztás iszonyatairól pedig mesél nektek most pár mondatban.
”Szóval voltam én amerikai focista is, mikor közel 200 fontot nyomtam. A súlyom az évek során ide oda ugrált. 13 éves voltam, mikor legutóbb 145 fontot mutatott a mérleg. Jelenleg pedig rémálmok gyötörnek. Az első 155 fontos profi harcomon beragadtam 158 fonton. Nem bírtam sehogy levedleni a felesleget és most ennek az esetnek a flashbackjei jönnek elő rajtam. Mi lesz ha nem bírok bemérni pehelysúlyba? De váltanom kellett. A könnyűsúly már semmit nem adhat nekem. Nagyon meg akarom verni Darrent. Öt meccse veretlen. Ha ez sikerül, akkor jöhetne az első számú kihívói meccs is felőlem.”

Ellenfele nem piskóta, három éve veretlen a UFC-nél, ami öt meccsben merül ki. Vérbeli pehelysúlyú. Nem tudom Johnsonnak megérte-e sanyargatnia magát ezzel a döntéssel, de ha a végén neki lesz igaza, akkor általam már egy hatalmas tisztelőre tesz szert.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá