Michael Bisping is a Rockhold trilógiára megy, egyre intenzívebb a tűz
MMA

Michael Bisping is a Rockhold trilógiára megy, egyre intenzívebb a tűz


Miután Luke Rockhold a múlt héten közölte a világgal, hogy egyetlen egy harc venné rá arra, hogy még egyszer 185 fontra kínozza magát, az érintett is megszólalt.

Luke Rockhold kizárólag Michael Bisping miatt maradna középsúlyú

”Ha az a szarházi 205 fontban akarja a dolgot, akkor ja, azzal szórakoztathatunk, cimbi. Semmi problémám azzal, hogy megint kiüsselek.” - Mondja Michael Bisping.

Kettőjük rivalizálása több mint három éve tart, még 2014 végén egy fejrúgás után fél karral lett kifojtva Bisping, viszont a Gróf a UFC 199-en a semmiből ütötte ki Rockholdot és lett egy évtizednyi UFC szolgálat után bajnok.

Regnálásáról inkább jót vagy semmit, de a lényeget úgyis tudjátok.
”Megmutattam a világnak kicsoda Luke Rockhold. Azt, hogy kiüthető marha egyszerűen. David Branch is majdnem megtette, Yoel (Romero) pedig nem is kegyelmezett. Elvettem a lelkét. Szóval ha még egyszer szeretné, hogy ezt tegyem, én benne vagyok.”

Promóciós szempontból ez a meccs egy igazi álom, mert tényleg nagy rivalizálás van mögötte. Viszont nagyon el kellene találni, hogy hol is mikor legyen a dolog.

Bisping kétszer volt ájult novemberben, egyszer fojtva majd ütve, pihennie kell(ett). Rashad Evans ellen nem vállalta a londoni búcsú lehetőségét, de Lyoto Machida kihívása nagyon is érdekelte.

Machida végül a UFC 224-en búcsúztathatja Vitor Belfortot, ellenkező esetben pedig mindketten elköszönhetnek.

Rockhold alig egy hónapja lett Romero áldozata, neki sem volna rossz kicsit lazítani. Főleg hogy a fogyasztása közel sem ment olyan jól mint várta.

A UFC angliai eseményt nem tervez 2018-ra a március közepi londoni gálát kivéve, viszont május végén Dublin adhat otthont egy gálának. Mert Bispinget illene hazai pálya közelében búcsúztatni.
”Ha akarja 205-ben, vagy 185-ben is megmérkőzhetünk. Nem zavar. Ha újra harcolok, akkor a megfelelő ajánlat mellet tenném. Ez pedig az. Most sem vagyok rossz helyen pedig. Imádom a harcot. Azt csináltam és csinálom is. És még úgy érzem, talán egy még lenne bennem. Meglátjuk.”

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá