Menedzsmentváltás után tárgyalás, Vegasban járt Tony Ferguson, elvileg visszatérhet!
MMA

Menedzsmentváltás után tárgyalás, Vegasban járt Tony Ferguson, elvileg visszatérhet!


Vasárnap hajnalban Las Vegasban landolt Tony Ferguson, ezt közösségi médiáján mindenki tudhatta.

A látogatás célja csak ideig-óráig maradt ismeretlen, hiszen Ariel Helwani megerősítette, Ferguson új menedzsmentje a Ballengee Group szárnyai alatt tárgyal a UFC-vel.

Tony pár napja hagyta ott azt a menedzsment irodát, mely Conor McGregor ügyeit is intézi, elég sokat sejtető dolog ez, hiszen egy ”conflict of interest” esetben nem épp könnyű harcot szervezni.

Ugye?

Láthatóvá válik egy halovány ív, mely arra engedhet következtetni, mi lehet a könnyűsúly legjobban várt meccse nyár végéig.

A meetingről Brett Okamoto is hírt kapott, elvileg minden jól alakult de ellenfél vagy harc még nem áll a karámban, annak ajtajának nyitására várva. Viszont az események innen nagyon felgyorsulhatnak, Tony harcolni akar, a UFC pedig ugyanígy érez.



A 155 fontos divízió sorsa végre körvonalazódni látszik, vannak ceruzával összeköthető párosok.

A UFC 242 Abu Dhabiban főmeccsként hordozza majd az undisputed és interim bajnokok összecsapását, Khabib Nurmagomedov és Dustin Poirier személyében.

Donald Cerrone fél éve pályázik Conor McGregorra, többször elengedte a dolgot, legutóbb egy hete. De Al Iaquinta ellen nyújtott brutális teljesítményét követően ismét megkörnyékezte az írt.

A UFC 241 főmeccsében vélik sokan látni ezt a parádésnak ígérkező találkozót.

Fergusonnak marad így az elejéből Justin Gaethje, aki Edson Barboza ellen pár hete ismét legitimizálta magát, mint a súlycsoport egyik legjobbja.

Viszont a négyest akár más verzióban is láthatjuk egymás ellen, hiszen Dana elvileg össze tudott futni Conor McGregorral is Vegasban, bár a fáma inkább az első sikertelen találkozásról szólt.

Ez Floridában lett volna ugye, a Jacare – Hermansson gála kapcsán.

Ki mit szeretne látni? Tony – Conor, Cowboy – Gaethje, vagy a másik lehetőség?

Bármi is legyen, végre lehullhat a nemespenész, a UFC egyik, ha nem a legjobb súlycsoportjáról.

I'm back, MF'S”



Reméljük, fejben is minden rendben van, továbbá az a térd is száz százalék.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá