Hazai pályán kap lehetőséget a bizonyításra Ronaldo Jacaré Souza a feltörekvő generációt képviselő Kelvin Gastelum ellen.
A helyszín a UFC 224 lesz, Rio de Janeiro városában.
Az egyébként a Derek Brunson elleni meccséről majdnem visszalépő Jacaré második meccse ez idén, az elsőt brutális módon fejezte be ugyebár.
Kelvinről tudjuk, hogy ő egy súlyproblémás váltósúlyú, de meggyőző volt eddig a váltást követően is. A nagy tuti az, hogy nem épp a fénykorukat élő ellenfelei voltak, de a győzelem az győzelem.
Az intrika annyi egyébként, hogy Gastelum miután Vitor Belfortot elintézte egy fél menet alatt, addig lett tesztelve a sátán salátájára a brazil szövetség által, míg pozitívat nem produkált. Kelvin akkor meg is mondta, hogy nem harcol többet Brazil földön. De úgy tűnik, van az a pénz.
Technikailag a UFC 224 meccseinek fele megvan, korábban megírtuk már, hogy Lyoto Machida búcsúztatja majd Vitor Belfortot.
Lesz még egy harmadik középsúlyú meccs, Cezar Ferreira és a veretlen Karl Roberson között is.
Amanda Nunes is minden bizonnyal itt véd majd címet Raquel Pennington ellen, de meglátjuk mit akarnak majd az istenek.
A többi meccs pedig így fest:
- Vitor Belfort - Lyoto Machida
- Ronaldo “Jacare” Souza - Kelvin Gastelum
- Davi Ramos - Nick Hein
- Alberto Mina - Ramazan Emeev
- Alexey Oleynik - Junior Albini
Ki nyer? Jacaré leviszi és kopogtatja, vagy Gastelum kihasználja az ütőerejét?
Szólj hozzá