Megan Anderson nem fél Holly Holm erejétől
MMA

Megan Anderson nem fél Holly Holm erejétől


Bár történelmi meccsre kerül sor, a hölgyek összecsapása felett gyakran elsiklik még a komolyabb rajongók szeme is.

Az első olyan női 145 fontos harc jön, a UFC 225 főkártyájának közepén, ami nem címmérkőzés lesz majd.

Értsd: Elfogytak Cyborg áldozati bárányai, melyre az lesz a megoldás, hogy minden bizonnyal az utolsó Ultimate Fighter évadot majd pehelysúlyú nők teszik majd teljessé. Vagy nehézsúlyú férfiak, de majd idővel úgyis kiderül.

De térjünk vissza Megan Andersonhoz, akinek debütálása már lassan több mint egy éve csúszik, mert tavaly Cyborg ellen vissza kellett lépjen a UFC 214-ről.

A nyakigláb tetovált ausztrál annyira nincs megilletődve a feladattól, hogy még kicsit nagyképűnek is tűnhet, de jó látni az önbizalmat.

”Minden fókuszom, koncentrációm a győzelem megszerzésén van. Mondják, oda kell figyelnem majd Holly ütéseire és ökölvívómunkájára. Senkit sem fejezett be kézzel még 135 fontban se! Miért lenne ez most másképp? Ez nem így működik.”

Megannak igaza is van, de ha megnézzük és visszaemlékszünk arra, hogy Ronda Rouseyt és Bethe Correiát hogyan intézte el, lehet mi arra azért a lábmunkára figyelnénk.

”Holly egy fenomenális sportoló. De én úgy érzem erősebben és jobban készültem erre az összecsapásra. Egy kis idő eltelt már mióta meccsem volt, de nagyon keményen dolgoztam mindenen. Izgatottan fogom bemutatni nektek szombaton, miről is szólok én.”

Megan majd másfél éve inaktív már, de Helena Kolesnyk elleni meccsére nyilván készült tavaly július közepéig, mikor is a UFC felvitte (volna) Cyborg ellen.

”A ringrozsda egy lószar. Nem létezik. Minden a felfogásodon múlik. Dominick Cruz két évet hagyott ki, visszatért és címet nyert. Szóval ez egy lószar. Nem számít.”

Megan sokáig Cyborg esetleges mumusaként volt emlegetve, mert legit 145 fontos harcos, akinek még fogyasztania is kell a pehelysúlyú limit eléréséhez.

Bár egy gyalázat veresége van Cindy Dandois ellen még majd 3 évvel ezelőttről, reméljük az eltelt idő során szerzett négy, idő előtti kivégzésével csak fejlődött.

A meccs győztese Cyborgot kapja, Holly visszavághatna a 219-en történtekért, míg Megan elindíthatná Cyborgot azon az úton, ami Cecilia Braekhushoz vezet. Ugyanis nem nagyon élvezi már az MMA-t a brazil, ökölvíváson jár az agya, melyet jövő év közepére jósolt.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá