Megalázó: előkerült a rendőrségi videó Jones megsétáltatásáról
Megalázó.
A több mint 10 perces videón vágatlanul van rajta, hogyan tartóztatták le Jones-t, és hallani az egész beszélgetést közte és a rendőrök között. A rendőr megfogalmazása szerint Jon "gyengén teljesített" a teszteken és a UFC bunyósa állítólag bűzlött az alkoholtól.
Pár érdekes dolog, ami szóban elhangzott:
Jones azt mondta, ADD-je van, mert "azzal keresi a kenyerét, hogy ütlegelik a fejét". Utánanéztünk, mi a fene ez. Az ADD magyarul hiperaktivitás nélküli figyelemhiányos zavart jelent. Ez egy neurológiai rendellenesség, szokott hozzá hiperaktivitás is társulni, de Jones esetében erről szerencsére nincs szó. Fő tünete a szétszórtság, a kapott instrukciók betartásának nehézsége (khm!).
Azt is elmondja Bones, hogy a rövidtávú memóriája nagyon rossz és hogy ezt nem tudja róla senki. Hát most már igen.
Állítólag most vezetett először két héten belül. A tárgyalása április 8-án lesz.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá