McGregor egy ideje először állítja, visszatér!
MMA

McGregor egy ideje először állítja, visszatér!


Már a UFC 222 is lehetőség volt Edgar ellen.

Lehet túl kemény volt az elmúlt pár nap Conor McGregornak.

Nagyjából egy hete már annak a rekordnak is a tulajdonosa, melyben azt mérik, kinek telt el több ideje két címmeccse között.

A listán persze a nevek kilencven százaléka azért szerepel, mert sérülés miatt dőlt ki, de Conor szituja ebben is egyedi.

Persze lehet mondani, hogy Dominick Cruz 828 napig volt bajnok védés nélkül, Urijah Faber és Renan Barao ellen is készült a védésre. Első esetben a térde ment szét rettenetesen, másodikban pedig az ágyéka. Na mindegy. ;)

Tegnap Dana White temette el a karrierjét már sokadszorra, így úgy volt vele, itt az ideje robbantani egy kicsit.

Dana White: Conor McGregor megérti, ha leveszik róla az övet


Foglalkozzunk a sztori szaftosabb részével. Conor tegnap az instagramon egy pársorossal egészített ki egy kép posztot, melyben egy akkora galléros garbót visel, hogy még Rory MacDonald is belepirult a cipőjébe.



Majd így szólott:

”Újra harcolni fogok. Pont. Mert én vagyok a legjobb ebben. Azonnal felajánlottam, hogy beugrok Frankie Edgar ellen, miután Max bejelntette a sérülését. De azt mondták kevés az idő arra, hogy a UFC annyi pénzt keressen ezzel, amennyit szeretnének (??????-a szerk.) Nagyon izgatott voltam, hogy az utolsó percben beugorhatok ide és megmérkőzzek azzal a 145 fontos emberrel, aki még hátravolt a listán. Tiszteljétek azt az őrült munkát és beleölt energiát amit a harca fektetek. A harc tetején vagyok, itt vagyok. Rajtuk múlik, hogy jönnek-e értem. Mert itt vagyok. Ajánlom magamat, A Bajnok-Bajnok (trédmárk)”

Háh! A macska rúgja meg! Ez honnan jött? A bibi csak annyi, hogy azt az időszakot épp a Holloway elleni shitpostingal ütötte el a közösségi médián.

Emlékeztek még, ugye?

Conor McGregor megint belekötött Max Hollowaybe, aki nagyon visszavágott


A dolog nagyjából fél óráig maradt szó nélkül, mert mindenki aki Edgarhoz köthető megcáfolta a 222 kapcsán kijelentett visszatérés lehetőségét.

Először menedzsere, Ali Abdel-Aziz fakadt ki a TMZ-nek küldött videón. (erről a fickóról nemsokára kaptok majd egy nagggyon hosszú és eddig ismeretlen részletekkel tarkított cikket, hogy mekkora patkány...)

Ali elmondta, hogy McGregor már többször visszadobta a Frankie elleni harc lehetőségét, de mikor José Aldo a 189-re való felkészülés közben bordáját törte, akkor inkább Chad Mendes mellett döntött.

Kapott még egy keveset ezen kívül is:

”Had mondjak el valamit McGregorról. Ő egy prostituált, aki anno hatalmas pénzeket keresett ezzel. De megöregedett és már senki sem akarja megbaszni. Ez a kibaszott arc három évig kerülte Frankie Edgart és előáll egy ilyennel. Beszarás. Nevetséges. És most ezt állítja. Röhejes.”

Erre Edgar is szinte azonnal reagált, hogy ez az igazság, de most Brian Ortega a cél és kizárólag vele foglalkozik. Majd utána jöhet bármikor, bárhol, bármilyen súlycsoportban:



Ezek után Edgar ütő/állóharc edzője, a legendás Mark Henry írt a dolog kapcsán egy kisebb novellát amit ha megengeditek, nem fordítok le teljesen, csak a lényegi részeket:

”Conor, soha nem lesz olyan szíved mint Frankienek. Ha ez a kutyaszar instagram poszt igaz, akkor harcolj vele legközelebb. Legyen az ökölvívás, MMA vagy bármi, de én megígérem, hogy ő nem fogja a fejed tetejét kalapácsütésekkel támadni, mert tisztában van a szabályokkal.”

View this post on Instagram

When you bring up @frankieedgar name that's the perfect picture for you @thenotoriousmma. You ducked him 3 times in the past, FE and his manager @aliabdelaziz000 asked for Conors name specifically when Max went down ( but we knew you only take stylistically what is a good match for you and you ducked him 3x already) it's bad enough of crappy posts putting people down when you have never defended a title cut lines to titles and 90 % of the time fight people in your comfort zone. I agree Connor is an AMAZING AMAZING fighter and has transcended the game with his accent, personality, wit, incredible fighting style and power ( which beat a great and one of my own guys) intelligence and don't forget trashing people some of the BEST standup I've ever seen in mma and I really thought had a chance first 2 rds to bear mayweather. But to constantly sit on the sideline and talk about a man who always wants to fight and always and only the BEST guys, a man the UFC always trys to side track FE weather Mendes ( they were trying to protect you) or Yair or another young killer. A fighter who should be at 35 but fights his whole career heavier and doesn't cry about someone being bigger like you constantly did with a 55er. A fighter who doesn't make excuses when he losses like size or cheesecake he just takes it like a man and gives credit when is due. A fighter who even though gives up height range weight his entire career has never quit or been stopped. Last time I checked that's 4 for you now buddy. You will NEVER EVER have the heart of Frankie or integrity. It's soo soo simple if your dog crap post is true fight Frankie next. Weather it be mma or boxing. ( And I promise you he won't hammer fist on top your head he knows the rules). But YOU WON'T! @thenotoriousmma with @get_repost ・・・ I am fighting again. Period. I am the best at this. I put my name forward to step in at UFC 222 to face Frankie Edgar when Max Holloway pulled out, but I was told there wasn't enough time to generate the money that the UFC would need. I was excited about bouncing in last minute and taking out the final featherweight, without all the rest of the stuff that comes with this game. Please respe

A post shared by Mark Henry (@mark_henry7) on



Utóbbi utalás nyilván a Floyd Mayweather elleni meccsen történtekre utal.

A dráma zárásaként Abdel-Aziz felajánlotta McGregornak, hogy mérkőzzön meg védencével a UFC 225 során Chicagoban.

”Nem érdekel az se, ha Franie 50 éves lenne. Ő annyi idősen is kiverné a szart egész Írországból, az élen McGregorral. Aki ha akar várhat addig is, amíg Conor 60 éves lesz, mert még akkor is szétrúgná a seggét.”

Mi ez, srácok? Tényleg igazat állít Conor, vagy pedig csak humbug az egész, amit Edgar csapata is tud, de érzik, hogy ezzel a kis balhéval nagyobbat nyernek Frankie felé, mint ha egy meccsük lenne? Mert ugye, Edgar Aldoval se bírt anno... Kétszer...

Ennek a cikknek az írását 3 deci Segafredo kávé támogatta ma hajnalban.

Fook.

Ha legalább a fele igaz a dolognak, már jól jártunk.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá