Max Holloway tudja, hogy pehelysúlyú napjai meg vannak számlálva
MMA

Max Holloway tudja, hogy pehelysúlyú napjai meg vannak számlálva


Max Holloway egy okos ember. Az oktagonon belül és kívül is.

Tisztában van azzal, hogy nem sokáig képes már gond nélkül bemérni súlycsoportjába, ezért készül a váltásra ami szavaival élve: ”jön”.
”Ha még pár dolgot változtatnak a szabályokon, akkor nem fogok tudni 145 fontba bemérni többé. Ha megtörténik, akkor ez van. Ha a UFC és a USADA új szabályokat léptetnek életbe, fel kell mennem könnyűbe.”

Holloway, aki a José Aldo elleni visszavágó során a 218-on is ne szépítsük, fertelmes állapotban mért be, elmondta még azt, hogy tervezi a két öv hordását egy időben, de a divíziót nem fogja feltartani.
”Mindenki a bajnoki címekről beszél. Nekem a felfogásom bajnoki. Mondtam már korábban is, hogy srácok, lehet két aranyozott övvel fogtok látni majd egy napon. Ki tudja? Legenda akarok lenni. Már jelenleg sem a legkönnyebb a helyzetem azzal, hogy a harc hetének elején már be kell mérnem egy bizonyos limitbe, ha valami egyéb változás jön, akkor nagyon nehéz lesz pehelysúlyban tovább folytatnom. Ha több szigorítást vezetnek be a fogyasztás végett, akkor ennyi volt 145-ben.”

Elmondta továbbá még azt is, hogy az orvosok alig hiszik el, hogy a hét eleji beméréskor már annyi a súlya amennyi.
”Hitetlenül állnak előttem. Az életben egyszer se tévesztettem súlyt, de nagyon megnehezítik a dolgom. De miért? Na mindegy. Evégett a 155 font elkerülhetetlen. Inkább előbb mint utóbb, de én egy nagyfiú vagyok a pehelysúlynak. Jelenleg várunk.”

Nekem meg ez volt a háromszázadik cikkem nektek.

Köszönöm szépen, hogy olvastok! :) :) :)


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá