Matt Serra: ”A kibaszott bíró elvette Demian Maia egyetlen lehetőségét Kamaru Usman ellen.”
MMA

Matt Serra: ”A kibaszott bíró elvette Demian Maia egyetlen lehetőségét Kamaru Usman ellen.”


...és szerintem is joggal, mert finoman szólva is felháborító volt az az első menetben való szétszedés, az egyébként általában nem rosszul bíráskodó Leon Roberts részéről.

Matt Serra a UFC Unfiltered podcast legújabb adásában egész sok jelzővel és legit indokokkal esett neki a Maia – Usman meccset vezető úrnak.

Hallgassuk:

”A dolog annyi, hogy megvolt majdnem Maiának Usman háta. Van mikor egyetlen ilyen lehetőséged adódik egy harc során, mert Demian alig három héttel a gála előtt ugrott be menteni. Egy normális felkészülés nem fér bele ebbe az időbe. Nem véletlenül jósoltam első menetes Maia győzelmet.”

Serrának nem volt ennyi elég:

”Nem csak kapaszkodtak egymásba. Kamaru egy overhookkal védekezett Demian ellen, ami az egyetlen dolog volt ami visszatartotta a brazilt attól, hogy megszerezze a hátát. Nagyon hülye helyzet volt, de Usman kizárt, hogy bármit tudott volna tenni. Az egyetlen módszer a menekülésre a háta feladása lett volna. Bírta volna még 75 másodpercig? Talán. Ha bírta volna, akkor lehet a második menet máshogyan indul. Mi lett volna ha fél perccel a vége előtt elcsípi a hátát és mondjuk bedob egy hátsó fojtást Maia?”

Serra elmondott még egy nagyon érdekes névsort azokkal az emberekkel, akik vagy jó birkózók vagy pedig rendkívül nehezen lehet őket kopogtatni.

Rick Story, Matt Brown, Carlos Condit, Neil Magny, Chael Sonnen(!) Nate Quarry...

”Kedves bíró, elbasztad. Az befolyásolt, hogy pár idióta fújolni kezdett a közönségből? Nem ez a munkád. Nem a te munkád, hogy szórakoztatóvá tedd a harcot. Az más, ha egy harcos csak akadályozza a harcot...”

Végül ezzel zárta mondandóját:

”Dühöngök emiatt. Demian Maia három hetes short notice jött megmenteni egy gálát, mint egy kibaszott harcos. És abban a pozícióban szedte le Usmanról Edwards, ami neki kedvezett akkor! Egyetlen lövése volt Kamaru ellen, erre bíró úr jött és még a közelébe se került annak a helyzetnek amiben volt.”

Szerintem Serra teljesen legit dolgokat állít...

Szerintetek?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá