Ahogy mondani szokás, az öreg kutya is nagyot tud harapni. És Daniel Cormier most meg is tette. A visszavonulását 40 éves korára tervező most már mondjuk ki, ”öreg” végleg a súlycsoport királya lett.
A svájci török pedig nem kezdett rosszul, volt pár tiszta találata, de körülbelül két percig tartott az uralkodása. DC lerázta a rozsdát magáról, elkezdett támadni és ő nyomta az akciót. Volkan siettetni akarta a dolgot, kezdett fáradni is.
Olyannyira, hogy Cormier a menet végére már szinte csak játszott vele, második próbálkozásra szerzett egy földrevitelt, elkezdte gépelni Özdemirt, aki a pánikban átfordult és lehetőséget adott egy hátsó fojtásra. DC nagyon szorított, de a duda mentette meg a kihívót, akinek még maximum 3-4 másodperce volt hátra.
Második menet, féllábas földrevitel, oldal kontroll, kereszt pozícióban azt csinált vele amit akart. Nem volt válasza, védekezni se védekezett No Time, így Kevin MacDonald bíró közbelépett.
Cormier tehát újra felért a csúcsra, mert úgy volt vele, hiába került rá az öv újra Jon Jonesról, nem érezte sajátjának.
”Rengeteg dolgon mentem keresztül. Jó visszatérni és nyerni. Kétszer kikaptam Jonestól. Úgy éreztem, nem is vagyok bajnok. De most már minden rendben. Bebizonyítottam, hogy méltó vagyok erre a címre, de Volkan is nagyon magas szinten van. Minden ellenfelem visz belőlem valamit a meccseink után, úgy érzem ő is tanult ma mindent. Végre vége. Hazamehetek, nyírhatom a füvem, büszke lehet rám a családom. Minden rendben.”
Ekkora oktatás, tiszteletteljesség és alázatosság után, amennyiben bárki számára kétséges, hogy Daniel Cormier igazi bajnok, az forduljon orvoshoz.
Gratulálunk!
Szólj hozzá