Mark Zuckerberget állítólag elaltatták egy BJJ-versenyen, de a Facebook vezére tagad

Mark Zuckerberget állítólag elaltatták egy BJJ-versenyen, de a Facebook vezére tagad


Mark Zuckerberg, a Facebook vezére tavaly fedte fel egy videóban, hogy MMA edzéseket végez immár több, mint egy éve. A tény lenyűgözte a UFC szakkommentátorát, Joe Rogant, valamint Conor McGregor is, aki gratulált Marknak, mondván, hogy „kibaszott menő", hogy ő is űzi ezt a küzdősportot hobbi szinten.

A Facebook alkotója Zuckerberg május 6-án részt vett élete első jiu-jitsu tornáján is, amelyen aranyérmet szerzett no-gi-ben, gi-ben pedig ezüstöt.



Azonban a sztori sajnos nem ilyen szép.

Pár napja jött egy nyilatkozat José Lucas Costa da Silvától, Mark egyik meccsének bírójától, aki a New York Times-nak ezt mondta, Markot elaltatták a versenyen, mert az után állította le a meccset, hogy hallotta, Mark elkezd horkolni egy fojtásban:
„Az első meccset megnyerte egy szép Kimurával, nagyon jól csinálta. A második meccsen kikapott egy Ezekiel-fojtással. Láttam, hogy a szemei kezdtek becsukódni, és még az eszméletét is elvesztette, bemutatva, hogy mekkora szíve van. Amikor harmadjára is meghallottam korkolni, beszüntettem a meccset."

A szóban forgó mérkőzésről előkerült egy videó, amit Mark legyőzőjének felesége tett közzé:



Zuckerberg, az edzője, és a Meta egyik szóvivője mind tagadnak:
„Sosem történt ilyen" – írta Mark arra reagálva, hogy elaltatták a meccsen. „A bíró valószínűleg összekeverte a horkolást az erőlködéssel" – mondta az edzője, Dave Camarillo. A Meta egyik szóvivője, Elana Widmann hozzátette a sztorihoz, „Mark egyszer sem vesztette el az eszméletét a tornán", és hogy „a mérkőzésvezető még ott helyben elnézést kért Marktól, hogy túl korán szüntette be a mérkőzést."

Mark legyőzője egy bizonyos Jeff Ibrahim volt, aki szintén tavaly szeretett bele a jiu-jitsuba, és aki egy interjúban elmondta, Mark nagyon jó fej volt, és csak tisztelet illeti őt, amiért ki mert állni emberek elé versenyezni:
„Egyáltalán nem volt beképzelt, sőt, nagyon jó fej volt, csak egy sima srác, aki jiu-jitsuban akart versenyezni. Van, amit nem értenek az emberek, és ez a következő: a legnehezebb a versenyzésben az, hogy közben több százan vagy ezren néznek. Emelem a kalapomat előtte, mert ő nem riadt meg ettől."

Jeff elmesélte azt is, pontosan mi is történt a meccsen:
„Ezekiel-fojtásba helyeztem, és ott is tartottam, amíg le nem kopogja, vagy a bíró be nem szünteti a mérkőzést. Én nem éreztem, hogy kopogott volna, és arra sem emlékszem, hogy horkoló hangokat adott volna ki, mert nagyon benne voltam a flow-ban. Persze megpróbált szabadulni, de éreztem, hogy folyamatosan megy ki belőle az erő. Aztán már csak azt éreztem, hogy a bíró választ szét minket. Mark felállt, de zavarodott volt, aztán a bíró mondott neki valamit, ő pedig bólogatott, mint aki megérette, mi történt. Utána kezet ráztunk, nem volt semmi probléma."


Mark Zuckerberg (balra) és a torna kategóriájának bajnoka, Jeff Ibrahim. Fotó: Sooner Ibrahim


Úgy hallottuk, a mérkőzésvezető Facebook-fiókja időközben megszűnt létezni.

Csak vicceltünk.

Összegezve


Valójában annyi történt, hogy Zuckerberg valóban kikapott egy meccsen, de azt valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy el is vesztette az eszméletét, vagy még pont nem. De valójában nem is lényeges. Odament egy versenyre – élete első BJJ-versenyére –, összemérte tudását másokkal, és amikor bajba került, nem pánikolt, nem kopogott, hanem kitartott a végsőkig. Hogy mi jár neki ezért?

Maximális tisztelet.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá