Már nem egyedül árválkodik Stipe Miocic és Daniel Cormier neve a UFC 226-on
A 135 fontos divíziót nagyon be kellene mozdítani a UFC-nek, mert a pangás hatalmas, címvédés egy évben egyszer, jó esetben.
Marlon Moraes és Jimmie Rivera már tudjuk a Fight Night 131 főmeccse lesznek, TJ Dillashaw pedig a Garbrandt visszavágón véd címet a UFC 227-en. John Lineker a UFC 224-en fogadja Brian Kellehert, Aljamain Sterling pedig majd Brett Johns ellen megy majd jövő héten.
Tehát a divízió kidugítása folyamatban van, csak hosszabb lesz mint a 155 fontos takarítás volt. Rob Font a jelenlegi ranglista 12. helyéről próbálja majd, a friss szerződéssel rendelkező Raphael Assuncaot a harmadik helyről legyőzni. Font még a UFC 220-on sikerrel javította Pedro Munhoz elleni vereségét, Assuncao meg három meccses győzelmi szériában van.
Kicsit intrikus, hogy ebből a háromból az első kettő megosztott győzelem volt, de Matthew Lopezt még decemberben nagyon lebontotta három menetben, majd be is fejezte. Lassan második éve veretlen, az emlékezetes UFC 200 alatt kapott ki pontozással a jelenlegi bajnok, Dillashaw ellen.
Max Holloway is itt térhet majd vissza, a Brian Ortega ellen, de eddig csak ez a két meccs van bejelentve erre a gálára. Az International Fight Weeken eddig úgy néz ki, egy címmeccs lesz, de a 125 fontos hölgyek címéért lehet itt áll majd ki Valentina Shevchenko és Nicco Montano.
Mit szeretnétek még látni ezen a gálán?
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá