Ma este Európa legnagyobb hangulatú gáláján titánok harca következik. Cage Warriors 96: Pimblett vs. Bak
MMA

Ma este Európa legnagyobb hangulatú gáláján titánok harca következik. Cage Warriors 96: Pimblett vs. Bak


A Liverpooli Echo Arena híres és hírhedt is a közönségéről.

Május végén a UFC Fight Night 130 során ezt hallhattuk, mikor Darren Till hazai pályán egy kissé érdekes pontozással, de legyőzte Stephen Thompsont.

Emellett aki követi az angol MMA vérkeringését, a Cage Warriors legendás gáláiról más ismerheti a helyet.

A szervezet nem mellesleg a UFC keltetője, a bajnokok és nagy karakterek minden tavasszal és ősszel általában a legnagyobb szervezethez kerülnek.

A jelenlegi legnagyobb arc, reklámarc Paddy Pimblett.

Paddy ugyanazt az utat járja be mint Conor McGregor, annyi különbséggel, hogy nem egyszerre lehet belőle két súlycsoport bajnoka.

A mindössze 23 éves srác négy éve még HARMATSÚLYBAN kezdte az ipart a Cage Warriorsnál, majd felment pehelybe ahol bajnok lett.

Az övet az azóta UFC-be került Nad Narimani vette le róla.

Ezután döntött úgy, hogy 155 fontban próbál szerencsét, ahol idei bemutatkozását Alexis Savvidis ellen sikerrel vette.

Talán hamarinak is tűnhet a címmérkőzés, de a szervezetnek bajnokra van szüksége mert kitalálhatjátok, Chris Fishgold a UFC-be távozott tavaly, ahol még nem mutatkozott be ugyan de azóta nincsen könnyűsúlyú bajnok sem.

Paddy the Baddy ellenfele a dán reménység, Soren Bak lesz akivel hasonló képességűek, mérleg alapján.

Pimblett 14-2 profiként, míg Bak 11 győzelem mellett csak egy vereséggel rendelkezik.

Az est folyamán lesz még egy bajnokavatás, a német Jonas Billstein az angol Mick Stanton közül kerül ki a 185 font új királya, az árván hagyott övért. A bajnok Lee Chadwick ugyanis nem bírt kiállni Billstein ellen, így lerakatták vele a címet.

Ismerős lehet még a főkártyáról Nicolas Dalby neve. Ő az egyetlen ember, aki félig legyőzte Darren Tillt, mikor utóbbi megsérült és Dalby képes volt döntetlenre menteni egy már elvesztett meccset, a UFC váltósúlyú címéért jövő héten harcoló Gorilla ellen.

Dalby karriere nem kapott nagy lendületet ettől, beleszaladt két vereségbe ami után a UFC el is küldte, továbbá az alkoholizmus és a depresszió rabja is lett, melyből végül nemrég talált kiutat.

Tavasszal tért vissza a Cage Warriorshoz, ahol ugyan ismét kikapott, de egy szoros, megosztott meccsen maradt alul Bud Spencer unokája, az azóta már szintén UFC harcos Carlo Pedersoli ellen.

Ma este ismét egy olasz, Roberto Allegretti vár rá.

A gálán lesz még egy csomó amatőr bajnoki mérkőzés, egy vagon ültetővel megfűszerezve.

Részletek itt:



Az ültetőket a SportsBible facebook oldalán lehet megtekinteni:



A főkártya pedig a FightPass előfizetőknek elérhető, vagy ha horgásztok streamet este 11-kor a BT Sport 1-en.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá