Ezzel a szóval lehetne illetni a UFC gáláit, hiszen ha jól számolom a hatodik meccset kénytelenek kivenni a Madison Square Garden felhozatalából.
Először volt ugye terv Yoel Romero és Paulo Costa összecsapására, ahonnan a kubai húzta ki a lábát.
Majd jött a szarkavarás Valentina Shevchenko és Sijara Eubanks körül, a UFC szerencsére belátta, hogy puszta retardáció lenne a két hölgy főmeccsbe tétele a 125 fontos címért, így Shevchenko szépen visszament a 231-re Joanna ellen, ahogy tervezve is volt.
Dustin Poirier egy csípő sérülés miatt nem tudta folytatni a felkészülését Nate Diaz ellen, tegyük hozzá Nate akkora díva, hogy a (minden bizonnyal) a 231-re vagy 232-re újratervezett meccset nem fogadta el Dana White-tól. A kopasz elmondta, hogy Natenek nem is ajánlanak semmit egy ideig, mert semmi kedve az egészhez.
Két csendben kieső meccs is volt, Brian Kelleherrel szemben Domingo Pilarte bukott ki, Montel Jackson jött beugrani.
Lyman Good ellenfele, Sultan Aliev is megsérült, Ben Saunders érkezett a megmentő szerepébe.
A ma hajnali gyomron rúgás pedig Luke Rockhold visszalépése, mely ”többszörös sérülésekre” hivatkozva lett elkaszálva.
A hír igaz, biztos forrásból tudjuk, hogy az egykori Strikeforce és UFC középsúlyú király orra is törött, továbbá nemrég műtött lába olyan ramaty állapotban van, mely további aggodalomra adhat okot.
Ezért:
Chris Weidman így megkapja Jacaré Souzát, még jó, hogy egyáltalán ennek örülhetünk:
I am focused on this fight. I’ll be at MSG on Nov 3. Doesn’t matter who they put in front of me. I’m getting my belt back. My management and ufc will figure the rest out.
— Chris Weidman (@chrisweidman) October 19, 2018
Souza eredetileg David Branch ellen harcolt volna, akinek szintén ellenfél kellett.
Jared Cannonier személyében helyettes is lett. De várjunk, ő nem félnehéz? Dehogynem. Sőt. Már nehézsúlyú is volt, de ismét súlycsoportot vált a Killa Gorilla, ezúttal úgy érzi, a középsúly való neki.
Modern kori Rumble Johnson? Három súlycsoport 2 év alatt? Nice.
A gála romokban, már csak az hiányzik, hogy Cormier vagy Lewis kiessen és egy fantasztikus Fight Night gálát kaphatunk november elején...
Szólj hozzá