Amilyen nehezen jutott el a címig, olyan könnyen vesztette azt el, iszonyatosan lebecsülte ugyanis Michael Bispinget, aki cserébe kiütötte. Luke David Branch gyors kivégzésével tért vissza a győztesek táborába.
Több, mint 1 éve bunyózott utoljára, amikor felment egy súlyscoportot félnehézsúlyba, miután egy középsúlyú bajnoki meccsen kiütötte Yoel Romero. Nem sült el jól: itt Jan Błachowicz ütötte ki. Dana White azt javasolta, vonuljon vissza, és így is döntött, egészen hétfőig, amikoris bejelentette, hogy szeretne újra harcolni.
A Strikeforce korábbi bajnoka jelezte, hogy Chris Weidman ellen szeretne visszatérni. Chris hozzá hasonlóan elég rossz szériát fogott ki az utóbbi években, eggyel több kiütéses vereséget szenvedett, mint ő. Ő is szerencsét próbált félnehézben, és őt is könyörtelenül kiütötték.
Legutóbb végre nyert egyet, Omari Akhmedov ellen a biztonsági játékra ment, mindent megtett a biztos győzelemért.
Luke-nak megvolt a véleménye erről a meccsről:
"Szánalmas volt. Talán a súlyával volt baja, nemtom. Olyan volt a meccs, mint egy nehézsúlyú mérkőzés. Mint egy lomha, alacsony szintű nehézsúlyú bunyó. Rossz volt nézni. Amúgy se valami inspiráló egy sparring meccst vívni nulla néző előtt. Kibaszott szar. Nem jó nézni így a bunyókat. Nem hallani a nézők energiáját, csak a bunyósokat. A Bunyószigeten szívesebben harcolnék, mint Vegasban, a UFC TUF termében, vagy mi a fostenger az. Nagyon, nagyon gáz ott bunyózni.”
Weidman-on kívül szívesen harcolna Darren Till-el, Jack Hermansson-nal, vagy Anderson Silvá-val.
Szólj hozzá