Mindkét harcosnak nagy szüksége volt egy önbizalomnövelő győzelemre, ezért mindketten a biztonsági bunyóra törekedtek. Nem volt szükség a látványos finisek erőltetésére, nyerni kellett, BÁRMI áron.
"All-American" két csúnya kiütéses vereséget szenvedett a hétvégi gála előtt, de ezúttal visszatért a győztesek táborába Omari Akhmedov kipontozásával. A bunyó nem volt szép, Chris (division 1 birkózó volt korábban) lebirkózta, majd rátehénkedett a három mérkőzéses győzelmi szérián lovagoló dagesztánira, hogy ne tudjon kibontakozni.
Egyhangú pontozással vitte a meccset, mondhatni újjászületett, mert most újra megkezdheti a menetelést a cím felé:
"Friss vagyok és úgy érzem, újjászülettem. Nagyon kellett már ez a győzelem. Az ellenfelem kemény volt, 6 meccs óta nem veszített. Nem így képzeltem el a dolgok alakulását, de elég hanyag munkát tudtam csak végezni, így ez lett belőle. Örülök, hogy végre tettem egy lépést a jó irányba."
Az amerikai kiválóság sikerén felbuzdulthatott Luke Rockhold, mert az ESPN-nél azt írták, az év vége felé visszatér, és szeretne egy második meccset Chris ellen.
Az elsőt ő nyerte TKO-val, de nyilván nagy nézettséget hozna, illetve sok bevételt generálna egy visszavágó.
Szólj hozzá