Luke Rockhold ezúttal birkózásban kapott ki, Colby Covington csipázta el, és kihívta GSP-t

Luke Rockhold ezúttal birkózásban kapott ki, Colby Covington csipázta el, és kihívta GSP-t


A UFC távollétében reneszánszát éli a birkózás, azon belül is a UFC-seket felvonultató RAF, vagyis a Real American Freestyle birkózószervezet. A liga ma rendezte meg az ötödik gáláját, amelynek főmeccsén a UFC váltósúlyú bunyósa, Colby Covington feszült neki a UFC egykori középsúlyú bajnokának, Luke Rockholdnak.

Colby Covingtonnak kevesebb mint két menet kellett ahhoz, hogy legyőzze Luke-ot. Sokan nevetnek azon, hogy Luke megint kikapott egy ötödik szabályrendszerben is (van veresége MMA-ban, bokszban, puszta kezes ökölvívásban, BJJ-ben és immár birkózásban is), de valójában ennek a meccsnek Colby volt a toronymagas esélyese. Covington az Oregon State egykori All-American birkózója volt, és bár Luke már egész fiatalon megtanult birkózni, ő inkább BJJ-ben jeleskedett.

Colby folyamatosan megfordította Rockholdot, ide-oda dobálta a szőnyegen, és villámgyorsan gyűjtögette a pontokat. Rockhold küzdött, mint kedden a magyar autósok a havas utakon, és próbált versenyben maradni, de Covington túl erős és technikás volt: a végén négypontos akcióval 12–0-ra növelte az előnyét, és technikai tussal nyerte meg az egyoldalú meccset.

A sim győzelem ellenére Covington megdicsérte Rockholdot, amiért elfogadta a kihívást.
„Fantasztikus érzés volt” – mondta Covington a győzelem után. „Nagyon erős volt, nagy darab srác. Nagyon tisztelem őt. Igazán méltó ellenfél volt, és megtiszteltetés volt megosztani vele a szőnyeget.”

Covington szeretné folytatni a RAF-ban, és már a következő ellenfelét is kitalálta: ő pedig nem más, mint minden idők egyik legjobbja, az egyetlen váltósúlyú harcos, akinek több földrelevitele van nála a UFC történetében.
„Tudjátok, kit akarok legközelebb? Csak egyetlen ember van előttem a UFC váltósúly történetének leviteli listáján, és az Georges St-Pierre” – kiabálta Covington. „GSP, gyere ki a Real American Freestyle-be, és hozzuk össze ezt a meccset! Mindenki látni akar téged, GSP!”




Most már a RAF-on múlik, sikerül-e visszacsábítani St-Pierre-t. Szerinted összejön ez a találkozó? Írd majd meg kommentben a Facebookon!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá