Ki hitte volna: ”Megsérült” Yair Rodriguez, nem áll ki Zabit Magomedsharipov ellen
MMA

Ki hitte volna: ”Megsérült” Yair Rodriguez, nem áll ki Zabit Magomedsharipov ellen


Azért a kopasz említésével kezdtem a cikket, mert mikor pár hónapja elege lett Yair Rodriguez konstans odázásából és mismásolásából, hogy miért NEM akar kiállni a Zabit ellen, nemes egyszerűséggel kirúgta.

Eltelt pár hét, jött is pár hír arról, hogy a Combate és ONE Championship szervezetek is érdeklődnek Yair felől, nem történt semmi konkrét.

Egészen odáig hogy a UFC bejelentette, visszaveszik a zűrös mexikóit és a 227 helyett a 228 során ugyan, de megvalósulhat az év egyik legjobban várt csemege meccse.

Elég nagy csend honolt a meccs és a gála körül is, még Darren Till is lassan úgy néz ki, hogy be tud mérni majd Tyron Woodley ellen, de tegnap jött a bomba, ami igazán nem is lep meg senkit.

Yair visszalép Zabit ellen, mert sajnálatos sérülést szenvedett.

Elhiszek én mindent mindenkinek, de ennek az embernek úgy elvette a lelkét Frankie Edgar még tavaly májusban, hogy szerintem soha többé nem fog harcolni.

Teljesen egyértelmű volt hogy ez fog történni, Dana sem véletlenül kerülte volna a további drámát ezzel az arccal pár hónapja.

A UFC 228 főkártyája egyébként is rendkívül vékony, az öt meccsből mindössze kettő tartalmazott férfiakat az előbb említett Darren Till és Tyron Woodley között, továbbá ez az elmaradó eset volt ugye a másik.

A helyettes posztra is van jelentkező, némileg meglepő helyről ugyan de a harmatsúlyú brazil gépezet John Linker felajánlotta szolgálatait.



Linker ugye mint tudjuk eredetileg légsúlyú...

Van közöttük 25 cm különbség, de nem baj. JUST BLEED.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá