Khamzat Chimaev négy bunyót jelentett be előre!
MMA

Khamzat Chimaev négy bunyót jelentett be előre!


Szokatlan húzással rukkolt elő Khamzat Chimaev. A UFC-be tavaly üstökösként berobbanó svéd-csecsen fighter önmagához képest sokat kihagyott (elkeseredettségében még a visszavonulását is bejelentette) egy súlyos és elhúzódó covid-fertőzés miatt, de már epekedve várja, hogy visszatérhessen.

Olyannyira, hogy már most tudja, az év hátralévő részében mennyit és mikor szeretne bunyózni. Sőt, azt is elárulta, hogy továbbra is két súlycsoport között ugrál majd. 2020 felfedezettje négy adattal hypeol fel minket:



A poszt tanulsága szerint "A Csecsen Farkas" négy hónap alatt négy bunyót tervez. Augusztusban szeretne visszatérni váltósúlyban, a második mérkőzését szeptemberre tervezi középsúlyban, aztán jönne a visszatérés váltósúlyban novemberben, az esztendőt pedig egy decemberi középsúlyú bunyóval zárná.

Természetesen ezek csak tervek, kellenek hozzá egyrészt ellenfelek, másrészt simán megnyert bunyók. Egy esetleges sérülés, vagy egy kiütéses vereség beleköphet a levesbe, de az augusztusi bunyóra talán mérget is lehetne venni, annak semmi akadálya, hogy létrejöjjön.

Minden hónapban egy UFC bunyó – ha ez összejönne, az minden bizonnyal rekord lenne, emlékeink szerint ilyenre még nem volt példa a UFC modern érájának történelmében. Khamzatot ismerve persze bármi megtörténhet, ugyanis mindössze 3 UFC-s mérkőzéssel a háta mögött már bezsebelt pár rekordot.



Ehhez a magabiztossághoz hozzá tartozik az is, hogy még soha életében nem kapott ki senkitől, sem amatőr MMA-ban (3-0), sem profi MMA-ban (9-0), sem szabadfogású birkózásban (23-0). Minden versenyt, ahol eddig elindult, aranyéremmel zárt.

Alig várjuk az augusztust!


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá